|
TARTALOM
Csirkék ezreit vágják le a járvány megelőzésére Japánban Japánban szerdán több ezer csirke kényszervágását kezdték meg az ország legnagyobb baromfitenyésztő területén, hogy megpróbálják elejét venni a madárinfluenza járványnak. A 8600 csirke levágását megelőzően a Kyushu-sziget Kagoshima prefektúrájában két helyen ütötte fel a fejét a járvány a szomszédos Miyazaki prefektúrában, ahol összesen 420 ezer szárnyast kellett leölni. Idén ez volt a harmadik, baromfitelepen kitört járvány Japánban, és a hatóságok a betegség továbbterjedésétől tartanak. A helyi szervek 5,22 millió csirke és tojás szállítását tiltotta be a járvány kitörésének helyszíne körüli 10 kilométeres körzetben. A kagoshimai telepen 198 csirke pusztult el egy hét leforgása alatt. Kagoshima prefektúra Japán egyik legnagyobb baromfitenyésztő területe, amely 2009-ben a legnagyobb mennyiségű csirkehúst termelte az országban. Miyazaki prefektúrában, a Tokiótól 900 kilométerre fekvő másik jelentős állattenyésztő térségben, tavaly száj és körömfájás járvány következtében közel 300 ezer haszonállatot kellett levágni. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: LAM (Lege Artis Medicinae) - 2005; 15 (3) Influenza-madárinfluenza Fenyeget-e a pandémia? |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




