TARTALOM

 VISSZA

 


Csökkenhet az egészségügyben dolgozók keresete?


MTI

 

Az MSZP szerint ha a parlament elfogadja az új munka törvénykönyvét, előreláthatóan csökkenni fog az egészségügyi dolgozók keresete, így még több orvos és szakdolgozó vándorolhat el.

Garai István Levente szocialista országgyűlési képviselő közleményében azt írta, hogy a Fidesz ezzel az egészségügyi ellátást veszélyezteti, amely "így is riasztó állapotban van az Orbán-kormány egyéves tehetetlensége, dilettáns gazdaság- és egészségpolitikája miatt".

Az MSZP-s képviselő kifejtette: a kormány tervei szerint csökkentik az éjszakai pótlékot, a délutáni műszakpótlék elvétele 5-7 százalék veszteséget okoz, míg a munkavállalók további 6 százalékot buknak el azzal, hogy a túlórapótlékot nem lesz kötelező kifizetni. Egy bruttó 100 ezer forintos fizetésű egészségügyi dolgozó a műszakpótlékokkal együtt ma bruttó 150-160 ezer forintot keres, a tervezett változások életbelépése után viszont csak bruttó 115 ezer forintot fog - tette hozzá.

Az alacsony fizetésből élő egészségügyi dolgozók ekkora veszteséget nem lesznek képesek elviselni, és elhagyják pályájukat - írta közleményében Garai István Levente, megjegyezve: a kórházak kiürülnek, "ugyanakkor a fenti agyrém kormányzati kitalálói a maguk által szervezett VIP-kórházban kezeltethetik magukat".

MTI



Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Csökkenhet az egészségügyben dolgozók keresete?