TARTALOM

 VISSZA

 


Csont károsító élelmiszerek


Csont károsító élelmiszerek


 


Hat olyan élelmiszerről rántotta le a leplet a Caring.com összeállításában, amely komoly károkat okozhat csontjainknak.

A megfelelő táplálkozás fő ismérve az, hogy az elfogyasztott étellel megfelelő tápanyagokat juttatunk szervezetünkbe, amelyek többek között csontjaink egészségét is megőrzik, illetve táplálják. Azonban az élelmiszerekben található anyagok nem csak táplálni, de bizony pusztítani, gyengíteni is tudnak. Íme az a hat, csontjaink számára leginkább kockázatos étel és ital, amelyekre jobb komolyabban odafigyelni:

Só: a só elvonja a kalciumot a csontokból, amelyek így gyengébbé, törékenyebbé válnak. Minden 2300 milligrammnyi nátrium elfogyasztásával 40 milligramm kálciumot vesztünk a dietetikusok mérései szerint. A legjobb dolog, amit tenni lehet a só káros hatásai ellen, a sóbevitel csökkentése. Érdemes emellett a feldolgozott élelmiszerekre is odafigyelni, mivel azok általában eleve tartalmaznak sót is - az amerikai adatok szerint a sóbevitelünk 75százaléka éppen ezekből a rejtett sóforrásokból származik.

Üdítőital: az üdítőitalok kétszeres kockázatot rejtenek magukban csontjainkat tekintve. A szénsavas italokban a foszforsav miatt tapasztalható a jellegzetes pezsgés, ám ez a vegyület megemeli a vizelettel a szervezetből kiürülő kalcium mennyiségét. Mindeközben pedig a szervezetet eltelítő üdítőkből hiányzik az a tápanyag, ami a tejben vagy a gyümölcslevekben megtalálható.
A megoldás az, ha tartózkodunk az ilyen italoktól és inkább a tejtermékekre vagy vitamindús gyümölcsleveket választunk. A legegyszerűbb persze, ha egyszerűen vizet iszunk és az étrendünk tápanyagokban gazdag.

Koffein: a sóhoz képest a koffein lényegesen kevésbé veszélyes, de attól még némi kalciumot szintén kivon szervezetünkből. Minden 100 milligrammnyi koffeinre 6 milligramm elvesztett kalcium jut. Ez akkor jelent problémát, ha nem pótoljuk az elvesztett koffeint, például azért, mert túlzott mértékben fogyasztunk koffeines italokat, illetve azok mellett nem iszunk tejtermékeket és egyéb, a csontoknak hasznos italféléket.
Ezért nem érdemes reggel 1-2 csészényi kávénál többet nem fogyasztani, majd inkább más típusú italokat inni - és természetesen a kávét tejjel ivók már eleve többet tesznek a koffein kalciumelvonó hatásának ellensúlyozásáért.

A-vitamin: a többek között a tojásban, zsíros tejtermékekben, májban és vitaminnal dúsított élelmiszerekben megtalálható A-vitamin ugyan látásunk és immunrendszerünk számára rendkívül fontos elem, azonban kiderült, hogy az A-vitamin túladagolható - egyes kutatók a jelenleg felnőtteknek ajánlott 5000 nemzetközi egységet (NE) is túlzónak tartják. A legérzékenyebbek a jelenlegi adatok szerint a változó kor után lévő nők, esetükben a csonttörések száma kétszeresére növekedett, amennyiben napi 5000 NE-nél nagyobb mennyiségben juttattak a szervezetükbe A-vitamint.
Az A-vitamin túlfogyasztás megelőzése érdekében érdemes csökkentett zsírtartalmú étrendet követni, és tojásfogyasztáskor inkább csak a fehérjét használni, mint a tojássárgáját (ez utóbbi tartalmazza ugyanis a tojásban lévő A-vitamint). Érdemes a multivitamin készítményeket is ellenőrizni, nem tartalmaznak-e több A-vitamint a kelleténél.

Alkohol: az alkohol megakadályozza az elfogyasztott kálcium feldolgozását a szervezetben, azaz a csontok így nem jutnak hozzá a szükséges tápanyaghoz. A komoly alkoholfogyasztás ennek tetejébe még megzavarja a csont építőelemei, az oszteoblasztóma sejtek működését is. Az alkoholfogyasztást mindenképpen ésszerű mértékre kell csökkenteni, ami legfeljebb napi egy-egy pohárnyi szeszes italt jelentsen.

Hidrogénezett olajok: a legfrissebb kutatások kimutatták, hogy a hidrogénezett növényi olajok elveszítik a bennük eredetileg megtalálható K-vitamint. A K-vitamin az erős csontok alapvető építőeleme és a zöld levelű zöldségek után a legjobb forrásuk az olyan növényi olajok, mint az olívaolaj vagy a repce olaj (ismert canola olajként is).

Ha elég zöldséget fogyasztunk, akkor nincs miért aggódunk, de sütés-főzés alkalmával érdemes figyelnünk, hogy ne hidrogénezett olajat használjunk.


Forrás: Medipress


Kapcsolódó anyagok: Stroke-ot kockáztat, aki túl sok diétás üdítőitalt fogyaszt



cikk címe



A koffeintől agresszívek lesznek a sofőrök



cikk címe






Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Csont károsító élelmiszerek