TARTALOM

 VISSZA

 


Diabetes, depresszió és terhesség




 

A terhesség alatti és utáni depressziót egyre nagyobb érdeklődés övezi, ahogy a depresszió és a cukorbetegség közötti összefüggést is.

Amerikai kutatók most retrospektív elemzést készítettek depresszió és a diabetes közötti összefüggésről olyan várandós nők körében, akik az – inkább az alacsonyabb jövedelműek által igénybe vett – Medicaid egészségbiztosítási rendszerben kerültek ellátásra.

Azokat tanulmányozták, akikről rendelkezésre álltak információk a szülés előtti hat hónapról és az azt követő 12 hónapról. Több mint 11 ezer nő (átlagosan 27 évesek, 46%-uk afroamerikai) dokumentációját tekintették át, keresve a depresszió és a cukorbetegség diagnózisát, illetve az ezek kezelésére szolgáló gyógyszerek felírását.

A terhesség előtt is cukorbeteg vagy pedig gestatiós diabetesben szenvedő anyák között jóval gyakrabban, az esetek 15%-ában diagnosztizáltak perinatalis depressziót, míg a nem cukorbeteg nőknek csak a 8%-ában. Az eredményeket korrigálták az életkor, az etnikai hovatartozás, a szülés gestatiós ideje és a császármetszés elvégzése szerint, de a perinatalis depresszió kockázata így is 85%-kal nagyobbnak adódott a diabeteses anyák csoportjában. A cukorbetegek fokozott depressziókockázata érvényesült azok körében is, akik anamnézisében már szerepelt depresszió, és azoknak az esetében is, akik korábban nem szenvedtek hangulatzavarban.

A vizsgálat szerzői megjegyzik, hogy az ilyen retrospektív vizsgálatokban nem lehet korrekciót végezni az összes, esetleges zavaró tényező (például a testtömeg vagy a szülés utáni szövődmények) szerint. A diabetes és a depresszió közötti összefüggés azonban nem tűnik statisztikai műterméknek, ugyanis épp ugyanilyen összefüggést találtak az átlaglakosságban is.

Ezeknek az eredményeknek az ismerete ráirányíthatja a klinikusok figyelmét arra, hogy a cukorbeteg anyák csoportjában fokozottan figyelni kell a prenatalis és a postpartum depresszió jeleire.


Szemlézte: eLitMed.hu, dr. Kern Dávid

Forrás: JAMA 2009 Feb 25; 301:842.


Kulcsszavak

diabetes, perinatalis depresszió, terhesség

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább