|
TARTALOM
Diabétesz és agykárosodás Egy új, egyesült államokbeli tanulmány szerint azok az elhízott gyermekek, akik 2-es típusú cukorbetegségben szenvednek, gondolkodási nehézségekkel is küszködnek. Ugyanezt viszont nem tapasztalták azoknál a túlsúlyos gyerekeknél, akik nem cukorbetegek. A tanulmány nem bizonyítja egyértelműen, hogy ezért a különbségért a cukorbetegség okolható, és hogy a cukorbeteg gyerekek kognitív képességei korlátozottabbak. A felfedezés mégis azt mutatja, hogy a diabétesz kialakulásának már korai szakaszában is megfigyelhető az agy károsodása. „E betegség sokkal átfogóbb vizsgálata szükséges, nem elég, ha csak a szemre, a vesére, vagy a lábra gyakorolt hatását kutatjuk” – magyarázza a tanulmány szerzője, Dr. Antonio Convit, a New Yorki Egyetem Langone Egészségügyi Központjának pszichiátria professzora. Dr. Convit elmondta, hogy a 2-es típusú diabéteszben szenvedők – mely betegség gyakran az elhízás következménye - az összes cukorbeteg gyerek 40 százalékát teszik ki. Régen a gyerekekre az 1-es típusú, azaz a fiatalkori cukorbetegség volt jellemző. Mára azonban, az elhízási járvánnyal megugrott a 2-es típusú diabéteszesek száma. A felnőtt cukorbetegek körében sokan küzdenek tanulási és emlékezési nehézségekkel, de nem tudni, hogy a diabétesz, vagy valamilyen szívbetegség okozza az agy véredényeinek elzáródását. Dr. Convit és kollégái 18 elhízott, 2-es típusú diabéteszben szenvedő tinédzser, és 18 olyan tinédzser kognitív képességét vizsgálta, aki elhízott volt ugyan, de nem diabéteszes. Azt állapították meg, hogy a cukorbeteg fiatalok memóriája és koncentrálóképessége rosszabb volt, valamint az IQ teszten is gyengébben szerepeltek, mint nem diabéteszes társaik, bár ezt a különbséget nem számszerűsítették. A jó hír az, hogy ez a különbség elhalványul, amint kigyógyulnak a 2-es típusú cukorbetegségből, ezzel is fogyásra ösztönözve a túlsúlyos fiatalokat. Ha viszont nem szabadulnak meg a felesleges testtömegtől, akkor erre a generációra nagyon rossz életminőség vár. Roger A. Dixon, a kanadai Alberta Egyetem professzora kihangsúlyozta, hogy e felfedezés még nem bizonyított, és további vizsgálatok szükségesek arra nézve, hogy milyen összefüggés van a diabétesz és az agyműködés között öreg, illetve fiatal-, és gyermekkorban. A tanulmány a Diabetology című online folyóiratban jelent meg. Forrás: Medipress |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




