|
TARTALOM
Digitális fogtechnika A szájsebészeti beavatkozások között előkelő helyet kapnak a helyreállító műtétek, amelyek során a súlyosan roncsolt, vagy hiányzó fogakat pótolják, általában implantátumokkal. Ezek a beavatkozások sajnos nem csak bonyolultak, de igen drágák is, így minden előrelépés új reménysugár a szakmabeliek számára, amely azzal kecsegtet, hogy több emberen tudnak, rövidebb idő alatt és kevésbé költséges módon segíteni. A Missouri University kutatói most egy olyan új eljárást mutattak be, amely alapján ezek a remények egyáltalán nem tűnnek hiú ábrándnak. Az eljárás lényege, hogy az úgynevezett körhidak, azaz a protézist a fogimplantátumokkal összekötő berendezések kialakítását teljes egészében számítógépesíti. A körhidakat ma még kézi módszerrel, gipszformázás segítségével állítják elő sok-sok munkával, hosszú idő alatt a fogtechnikusok. Az új módszer azonban éppen ezen a folyamaton gyorsít jelentősen azzal, hogy a teljes procedúrát digitalizálja és számítógépesíti. Az eddigi fizikai modellezés helyett a körhídra váró páciens száját digitális képalkotó eljárás alkalmazásával mérik fel, majd az így rögzített adatokból a kutatók által kidolgozott algoritmusok alapján a számítógép létrehozza az adott beteg számára szükséges körhíd tervét, amely azután akár nyomtatásos, akár CNC automatizált módszerekkel gyártásra kerül. Forrás: Medipress Kapcsolódó link: Missouri University |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




