|
TARTALOM
Éger: ballépés az ösztöndíjrendszer Fanyalogva fogadta a Magyar Rezidensszövetség Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter múlt heti bejelentését, mely szerint havonta nettó 100 ezer forinttal egészítenék ki a gyakorló orvosok bérét. Keddi sajtótájékoztatóján a Magyar Orvosi Kamara elnöke, Éger István egyenesen fiaskónak nevezete a tervezett rendszer, és sérelmezte, hogy ismét elmaradtak az egyeztetések a szakmai képviselettel. „Egy napig gondolkodtam, hogy hogy lehet ilyen intézkedést bejelenteni” – mondta Éger, hozzátéve, hogy amennyiben az államtitkárság biztosította volna a kamarai törvény által adott véleményezési jogukat, a kudarc megelőzhető lett volna, de tudomásuk sem volt arról, mi készül. Az államtitkárság tervei szerint a havi százezer forintot már idén 600 rezidens és 20 szakgyógyszerész kaphatná meg azok közül, akik ebben az évben fejezték be az egyetemet. Az összeget öt évig biztosítanák a fiatal doktoroknak, cserébe azonban vállalniuk kell azt is, hogy nem fogadnak el hálapénzt a betegektől. Az ösztöndíjra pályázni kellene, ha többen jelentkeznének, a tanulmányi eredmény alapján döntenének arról, kinek jár a pénz, és kinek nem. A program harmincezer orvosból 600 számára tűz ki anyagi többletet, ami Éger szerint Minden eddigit meghaladó bérfeszültségeket generál a már meglévő mellé. Ismert ugyanis, hogy a hiányszakmákban elhelyezkedő rezidensek 50 százalékos bérkiegészítést kapnak, ami már eddig is ingerültséget generált. Az ötéves „futamidő” miatt a plusz juttatás az érintett szakorvosjelöltek számára sem megoldás, hiszen ha lejár az öt év, visszazuhannak az alacsony szakorvosi bérszintre. A több évtizedes gyakorlattal rendelkező kollégák sem kapnak nettó 190 ezer forintos fizetést, így kérdés, milyen hozzáállással fogják oktatni a náluk másfélszer többet kereső fiatalokat. A hálapénz megtagadására vonatkozó kitétel tisztázatlan helyzeteket, gyanakvást és sandaságot teremt a rendszerben, ami etikailag sem kezelhető – mondta Éger István, szerinte ugyanis a program beindítása után lesznek „állami és nem állami paraszolvenciások”. Megint „pofon vágták” a fogorvos rezidenseket, akiket az új rendszerbe egyáltalán nem vonnak be, állami finanszírozásban évek óta nem részesülnek, így eddig is saját zsebből állták szakképzésük havi 60-100 ezer forintos költségeit. A minisztérium ex katedra bejelentése azért is okozott meglepetést mind a MOK, mind a Rezidensszövetség számára, mert Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár alig egy hónapja indított el egy, a rezidensi életpálya kialakítást szolgáló háromfordulósra tervezett tárgyalássorozatot. Ennek első állomásán a képzés tartalmáról, struktúrájáról egyeztetett az egyetemek, a rezidensek és a hivatásrendi kamarák képviselőivel. Most úgy tűnik, a második forduló helyett önállóan ötölte ki az ágazati vezetés az új ösztöndíjrendszert. Akár megvalósul az ösztöndíjprogram, akár nem, nem hagyhatják, hogy ilyen módszerekkel megosszák az orvostársadalmat – szögezte le Éger, aki jelezte, kedd délutáni, rendkívüli elnökségi ülésükön javaslatot tesz arra, hogy a MOK írásban forduljon a kormányfőhöz vagy közvetlen környezetéhez, hogy hitelesen tájékoztassák a valós helyzetről: jelenleg egy helyben jár és zsákutcában van az ágazat. eLitMed.hu, T.O. 2011-07-19 |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





