|
TARTALOM
Egészségben elmaradva Sajtótájékoztató a hazai drámai egészségügyi adatokról
elitmed
A sajtóeseményen dr. Vitrai József, az EgészségMonitor Kutató és Tanácsadó Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője tartott előadást az elmúlt 20 év hazai egészségi adatairól nemzetközi összehasonlításban, az Egészség Monitor által készített jelentés egy egészségben elmaradott országból címmel. Idézet az előadásból: „Ha 1987 és 2005 között Magyarországon az osztrák halandósággal számolhattunk volna, akkor mintegy egymillióval, ha a szlovákkal, akkor 200 ezerrel kevesebb haláleset fordult volna elő. „ „A rossz egészségi helyzet és az alacsony születésszám miatt a referencia országokkal összevetve Magyarországon a legnagyobb a népességfogyás.” Az előadás után dr. Kapócs Gábor, a Lege Artis Medicinae (LAM) főszerkesztője, a LAM Klub alapítója hangsúlyozta: az elmúlt húsz évben az állam, a szakmai szervezetek, a civil szféra és a lakosság közös felelőssége, hogy egészségmutatóink ilyen drámai képet mutatnak. „Évente egy kisvárosnyi ember, húsz év alatt egymillió lélek hiányzik Magyarországon a statisztikák szerint” – mondta. "Húsz év betegségpolitikája helyett elkelne már húsz év egészségpolitika." A kérdésre, hogy véleménye szerint mi az oka annak, hogy Magyarországon máig napirenden van az egészségügy átfogó reformjának problémája, melyet most is a nyilvánosságra hozott programok szerint „mint a forró krumplit dobnak el a pártok”, kifejtette, hogy szubjektív véleménye szerint az egymást váltó kormányok tudják, hogy a változtatás hálátlan feladat, mely többnyire nagy szakmai ellenállásba ütközik, és csak lassan, egy cikluson túl megtérülő vállalkozás, amelyhez komoly szakmai felkészültség, világos koncepció és magabiztos akarat és széleskörű társadalmi összefogás szükségeltetik. "Amíg a politikusokat elsősorban a hatalom megragadása érdekli, mi a tényeket kívánjuk megragadni. S míg sokakat a tények nem zavarják a tisztánlátásban, mi a tisztánlátás alapjául a tényeket kívánjuk prezentálni "- mondta. Az EgészségMonitor Kutató és Tanácsadó Nonprofit Közhasznú Kft. adatai itt olvashatók. Egészségjelentés 2010 |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




