TARTALOM

 VISSZA

 


Egy átlagos praxis ára: 10 millió forint


MTI

 

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi államtitkársága hamarosan a kormány elé terjeszti a praxisalapról kidolgozott koncepcióját, amennyiben elfogadják, már a jövő év elejétől segíthetnék ebből a keretből a hozzájutást a háziorvosi praxishoz - közölte az egészségügyi államtitkárság kabinetfőnöke.

Beneda Attila elmondta: hétfőn az összes szakmai szervezetet egyeztetésre hívta, ahol a praxisjog, más néven működtetési jog felülvizsgálatáról is tárgyaltak. A szakma egyöntetű véleménye, hogy a működtetési jog ne az orvoshoz, hanem a körzethez kötődjön. Az erről szóló jogszabálytervezet már készül, de a szakmai szervezetekkel szeretnék még egyszer megvitatni - tette hozzá.

Csütörtökön Éger Istvánnal, a Magyar Orvosi Kamara elnökével tárgyalt a kabinetfőnök. Beneda Attila elmondta, sokadik alkalommal folytattak megbeszélést az alapellátásról, a mostani egyeztetésen már konszenzus közeli álláspontok rajzolódtak ki, inkább árnyalatnyi, megítélésbeli különbségek voltak. Ahogy korábban, úgy most is elküldik a kamarának az előzetes koncepciót és várják ezzel kapcsolatos észrevételeiket - tette hozzá.
Éger István azt mondta: kedvező kimenetelű szakmai egyeztetést folytatott a kabinetfőnökkel.

Beneda Attila arról is beszélt, hogy mostanra annyira "befagyott" a piac, hogy csak a "jó praxisok" - a nagyobb betegszámú, fővárosi és nagyvárosi praxisok - cserélnek gazdát. A kisebb betegszámú, vagy szociálisan hátrányosabb helyzetben lévő területeken a praxisok nem hogy nehezen, hanem sehogy sem "kelnek el". Tudnak olyan praxisról, amelyet már három éve próbálnak eladni, és nem találnak rá vevőt.

Az országban jelenleg legalább nyolcvan nagyon régen betöltetlen praxis van, ezek vélhetően már soha nem működnek majd önállóan. Az ilyen körzetbe tartozó betegek ellátását másként, például praxisok összevonásával oldanák meg.

Beneda Attila elmondta: az államtitkárság központi, mintegy 1,5-2 milliárdos praxisalap kialakításán dolgozik. Ennek célja, hogy azokban a praxisokban, ahol az adásvételnek az az akadálya, hogy a fiatal kolléga nem tudja megvenni a praxist, visszatérítendő támogatását nyújtanának. Ennek részletein több munkacsoport dolgozik, a kabinetfőnök azt mondta, bízik benne, hogy egy-két héten belül elkészül a koncepció.

Mint kifejtette, a szakma egyöntetű véleménye az, hogy a praxisok értékének megállapításában az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által nyújtott egyévi finanszírozás legyen az irányadó, de az értéket a betegkorfa, a praxis elhelyezkedése, illetve az adott praxisban folyó munka, a betegellátás minősége is befolyásolhatja. Azoknak a praxisoknak az átlagos finanszírozása, amelyeknek területi ellátási kötelezettségük van, havonta mintegy 800 ezer forint, ami éves szinten meghaladja a 9 millió forintot, így egy átlagos praxis értéke nagyjából 10 millió forintra tehető.

Beneda Attila kiemelte: nagyon komoly probléma, hogy jelen pillanatban nincs egységes, országos adatbázis arra, pontosan hány háziorvosi praxis működik. Ezért a fekvő- és járóbeteg-ellátás felméréséhez használt digitalizált ellátási térkép segítségével még az idén szeretnének képet kapni a háziorvosi praxisokról is, arról, hogy az ország megyéiben, térségeiben pontosan hány praxis van, közülük melyiknek van területi ellátási kötelezettsége, és mindezek milyen arányban állnak a lakosság számával.

MTI

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Egy átlagos praxis ára: 10 millió forint