TARTALOM

 VISSZA

 


Egy fehérje a felelős az emlőrák csontáttéteiért


Egy fehérje a felelős az emlőrák csontáttéteiért


 


Egy fehérjét fedeztek fel a Kaliforniai Egyetem (San Diego) munkatársai, mely hozzájárul a daganatsejtek terjedéséhez, drámaian növelve a halálozást.

Régóta ismert, hogy az immunrendszer reakciójának jelenléte befolyásolja a daganatos betegség kimenetelét. A Nature február 16-i számában megjelent tanulmány szerint a szabályozó aktivitású T-sejtek jelenthetik a jelenség kulcsát. A kutatók megállapították, hogy emlőrákos kísérleti egerekben a RANKL nevű gyulladásos fehérje emelkedett szintje mellett sokkal valószínűbb, hogy tüdőáttétek jönnek létre. A megnövekedett RANKL forrásai a szabályozó T-sejtek voltak, azonban a tumorba juttatva a szintetikus RANKL is hasonló hatásúnak bizonyult. A kutatók valószínűsítik, hogy a RANKL azokat a mechanizmusokat gátolja, melyek a szervezetben a daganatos terjedés kivédéséért felelnek.

A RANKL egy igen jól ismert szereplő, mely számos csontdegenerációs betegségben vesz részt, például a reumatoid artritis, illetve a csontáttétek kialakulása során érintett. 2010 júniusában az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyezési Hivatal (FDA) jóváhagyta az első RANKL-gátlót szert, melyet menopauzát követően lehetne alkalmazni a csontritkulás kivédésében.

Más tanulmányok a RANKL progeszteron-függő emlőrákok kialakulásában játszott szerepét vizsgálták. Ismert, hogy a progeszteron-tartalmú készítmények, például a fogamzásgátlók növelik az emlőrák kialakulásának kockázatát, azonban a RANKL gátlása képes volt kivédeni ezt a hatást. Összevetve jelen tanulmánnyal, a RANKL-t gátló szerek mind a betegség kezdeti stádiumában, mind később, a terjedés megakadályozásában bevethetőek lennének.

Forrás: Medipress


Kapcsolódó anyagok: LAM (Lege Artis Medicinae) - 2007; 17(3) Biszfoszfonátok a daganatos csontáttétek kezelésében



Kísérleti szerrel kezelik az emlőrákosokat



LAM (Lege Artis Medicinae) - 2010; 20(10) A menopausa hatása az immunrendszer működését szabályozó gének transzkriptomikai változásaira humán csontszövetben



Új módszer a saját szövetet támadó T-sejtek kiszűrésére







Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Egy fehérje a felelős az emlőrák csontáttéteiért