TARTALOM

 VISSZA

 


Egy hét múlva kiderül, mit tesznek a rezidensek


Egy hét múlva kiderül, mit tesznek a rezidensek


 

A csehországihoz hasonló, tömeges felmondási nyilatkozat ügyvédi letétbe helyezése csupán egy lehetőség a sok közül, ami felmerül a háttérbeszélgetéseken – mondta lapunknak Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke.

Mint arról korábban az eLitMed-en is beszámoltunk, egy korábbi, budapesti konferencián az elnök elismerte ugyan, hogy az egészségügyért felelős államtitkárság amit források nélkül megtehet, azt meg is teszi, de úgy érzik, a kormány nem kezeli prioritásként az orvosok helyzetének javítását, ezért készek radikálisabb lépések megtételére is. Kezdeményezésükkel több szervezetet is megkeresnek – helyezte kilátásba akkor Papp Magor.

Elsőként néhány hete Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordultak levélben, és ez idő alatt háttéregyeztetéseket folytatnak a többi egészségügyi szervezettel. A tárgyalások egészen a Rezidens Szövetség most vasárnap sorra kerülő közgyűléséig folytatódnak, a végső döntésre ezután kerül sor. Részleteket csak ezt követően hoznak nyilvánosságra.

Nem szívesen árul el előre semmit a Rezidens Szövetség elnöke, aki lapunk megkeresésére csupán annyit közölt, egyelőre az ágazati és paralel szakmai szervezetekkel egyeztetnek, kisebbekkel, nagyobbakkal egyaránt, de megnevezni ezek közül egyet sem kívánt. A szándéknyilatkozatok ügyvédi letétbe helyezését csupán az egyik lehetséges alternatívának nevezte, de egyéb ötletek is felmerültek, ezek egyelőre elemzés és finomítás alatt állnak.

A Magyar Orvosi Kamara elnöke, Éger István kérdésünkre, hogy tárgyalnak-e érdemben a Szövetséggel, mindössze annyit közölt, háttérbeszélgetések folynak, azt viszont hangsúlyozta, hogy az államtitkársággal folytatott eddigi „tárgyalásos alapot meg kell tartani.”

eLitMed.hu, T.O.
2011-05-16


Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Egy hét múlva kiderül, mit tesznek a rezidensek