|
TARTALOM
Egy hónapra választottak elnököt Mint ahogyan azt Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár tegnap, a Nemzeti Betegfórum létrehozásáról a különféle betegszervezetekkel folytatott konzultáción bejelentette, várhatóan megszűnik a Nemzeti Egészségügyi Tanács (NET). Az egészségügyi államtitkárság által kiadott közlemény szerint a megváltozott viszonyok között egyértelművé vált, hogy a NET az új kormányzati struktúra és jogszabályi háttér miatt sem tudja betölteni az eredeti jogalkotói szándék szerinti feladatát. A NET-et 1997-ben alkotott Egészségügyi törvény hívta életre azzal a céllal, hogy segítse a kormány egészségügyi szervezéssel és irányítással kapcsolatos feladatainak ellátását. A törvényalkotó emellett javaslattevő, véleményező és tanácsadó szerepet is szánt a grémiumnak, míg a kormányzati egészségpolitikai döntések végrehajtásának folyamatában elemző és értékelő feladata volt. A NET tagjai voltak többek között az érintett szakmai kamarák képviselői, az egészségügyben dolgozók és a betegek országos érdekképviseleti szervezetei által delegáltak, az egészségügyi szolgáltatók és az azokat fenntartó minisztériumok küldöttei, az egészségbiztosító és a szaktárca vezetője. A NET legutóbb éppen egy hónapja, március 29-én ülésezett, ahol új elnököt is választottak. Nagy többséggel szavaztak bizalmat Puskás Tivadarnak, a KDNP országgyűlési képviselőjének, aki második ciklusát tölti a parlament egészségügyi bizottságában is, s egyben Szombathely polgármestere. Az eLitMed.hu megkereste a NET március végén leköszönt elnökét, Papp Zoltán professzort is, aki azonban mindössze annyit mondott, a Tanács az elmúlt években tette a dolgát, néhány hete, amikor mandátuma lejárt, még nem volt szó a megszüntetésről. Egyéb tekintetben nem kívánta kommentálni az államtitkári bejelentést. Míg az államtitkárság szerint a „konzultáción résztvevő szervezetek üdvözölték a tanács megszüntetését, mert többen úgy vélték, valóban nem tölti be eredetileg megfogalmazott funkcióját”, addig az egyik résztvevő lapunknak úgy nyilatkozott, osztatlan üdvözlés helyett osztatlan döbbenetet tapasztalt a teremben a bejelentés hallatán. Többek szerint nem megszüntetni, inkább valamiféle módon átszervezni kellett volna a testületet. Nagy hibának tartja a NET felszámolását Kökény Mihály egykori egészségügyi miniszter, aki szerint éppen, hogy növelni kellett volna a tanácsadó testület jogosítványait, hiszen különösen nagy szükség lett volna tevékenységükre akkor, amikor új egészségügyi stratégia kerül kidolgozásra, és a struktúra is átalakul. Az eLitMed.hu egyébként úgy értesült, hogy a tegnapi bejelentést követően ma már inkább a NET átalakításában, mint megszüntetésében gondolkodott az államtitkárság, ám kérdésünkre válaszolva megerősítették, hamarosan a kormány elé kerül az az előterjesztés, amely – elfogadása esetén – megszünteti a NET-et. Erről Szócska Miklós tegnap értesítette a NET egy hónapja kinevezett elnökét is. eLitMed.hu – T.O. 2011-04-29 |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




