TARTALOM

 VISSZA

 


Egy lépéssel közelebb az agykéreg titkának felismeréséhez




 


Sikerült azonosítaniuk az emberi agy egyedülálló fejlődéséért felelős gént – jelentették be kutatók.

A szakértők szerint a laminin gamma3 gén áll az agykéreg meghatározó jellegzetessége, az emlékezést és az összetett gondolkodást segítő fodrok és redők kialakulása mögött. Felfedezésüket az után tették, hogy megvizsgálták egy török beteg agyát, amelyben nincsenek a jellegzetes tekervények.

A Yale Egyetem kutatói bejelentették, hogy a mutációt a LAGMC3 gén apró variációja okozta. Murat Gunel, a Yale professzora elmondta, hogy a gén alapvető szerepének azonosítása az emberi agy fejlődésében egy lépéssel közelebb visz bennünket a teremtés koronaékszere, az agykéreg titkának megfejtéséhez.

Az agy fodrai és redői csak nagyobb aggyal rendelkező emlősökben, a delfinekben és az emberszabású majmokban figyelhetők meg, de az emberekben a legkifejezettebb. Ezek a tekervények megnövelik az agykéreg felületét, és összetettebb gondolkodást tesznek lehetővé a nélkül, hogy több helyet foglalnának el a koponyában. Eddig azonban nem sikerült magyarázatot találni arra, hogyan alakulnak ki.

A kutatásból kiderült, hogy a LAMC3 gén kulcsfontosságú szerepet játszhat a folyamatban. A gén elemzése azt mutatja, hogy az embrionális szakaszban fejeződik ki, ami létfontosságú a dendritek kialakulása szempontjából, melyek a szinapszisokat, vagyis kapcsolatokat alkotják az agysejtek között.

A felfedezésnek köszönhetően svájci kutatók számítógépes modellt készítettek az emberi agyról. A Human Brain Project 300 milliárd forintnak megfelelő támogatást kap a másolat kifejlesztésére, amely hozzásegíthet a Parkinson-kór és számos más betegség gyógyításához. A programban már sikerült létrehozni egy mesterséges neokortikális oszlopot. Ezen oszlopok közül sokat arra használunk, hogy megbirkózzunk olyan bonyolult kognitív feladatokkal, mint a szülői lét vagy a társas kapcsolatok.

Forrás: Medipress



Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Egy lépéssel közelebb az agykéreg titkának felismeréséhez