TARTALOM

 VISSZA

 


Gyakran jelennek meg ellentmondó tudományos eredmények




 


A legrangosabb tudományos folyóiratokban megjelenő új orvosi kutatások eredményei nem ritkán ellentmondanak korábbi tanulmányoknak. Ez a jelenség az orvoslás előrehaladása szempontjából törvényszerű, de egy friss kutatásmódszertani vizsgálat eredményei szerint meglepően gyakori.

A chicagói Északnyugati Egyetem kutatói Vinay Prasad vezetésével összegyűjtötték a 2009-ben a legfontosabb szakfolyóiratokban megjelent dolgozatokat, és azok eredményeit egybevetették a legújabb, hasonló témában közölt eredményekkel. Ezen nemzetközi tanulmányok adatai alapján határozzák meg a legkorszerűbbnek elfogadott kezelési irányelveket, melyeket az orvosi gyakorlat számára a legismertebb szakértőkből álló bizottságok ajánlanak.

A kutatócsoport eredményei szerint a legolvasottabb orvosi folyóiratokban megjelent friss tanulmányok közül minden nyolcadik mond ellent a közelmúltban elfogadott következtetésekkel. A szerzők először 16 dolgozatot értékeltek részletesen. Ebből 13 cikket a világ jelenleg elsőszámú orvosi hetilapja, a New England Journal of Medicine (NEJM) közölt, melynek igen kritikus szaklektori gárdája gondosan elolvassa, és szükség esetén módosíttatja a beadott tanulmányokat.

Prasad és csoportja leírja, hogy az új cikkek a korábbi tanulmányoknál még több eset feldolgozásán alapulnak, legtöbbje jobban tervezett és kidolgozott, nagyobb statisztikai hihetőséggel végződött. „Bár az új vizsgálatok eredményei meggyőzőbbnek tűnnek, ennek ellenére nem biztos, hogy ténylegesen pontosabbak” - írták.

A kutatók ezután a NEJM 2009-ben közölt valamennyi cikket átnézték. Eredményeik szerint a cikkek 66 százaléka megerősítette a korábbi eredményeket, 33 százalék cáfolta azokat. Az új módszereket ismertető dolgozatok 49 százaléka azt bizonyította, hogy az új technika hatékonyabban gyógyít, mint az eddig használt eljárások.

Arra is hoznak példát, hogy már évekkel korábban meggyőző tanulmány bizonyította, hogy a korszerű, gyógyszeres kezelés esetén a súlyos koszorúérbetegek túlélési esélye nem rosszabb, mint a különböző műtéti beavatkozásokkal kezeltek csoportjáé, ennek ellenére a beavatkozások száma folyamatos növekszik.

2011. 07. 22.

Forrás: MTI



Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Gyakran jelennek meg ellentmondó tudományos eredmények