TARTALOM

 VISSZA

 


Egyre több fiatal szenved étkezési zavarban


Egyre több fiatal szenved étkezési zavarban


 


A tizenhárom évnél fiatalabbak között is szép számmal akadnak étkezési rendellenességgel küzdők – derült ki egy tizennégy hónapig tartó vizsgálat során.

A jelenség inkább a lányokat érinti, akiknek 82 százaléka tartozik bele valamelyik kategóriába, szemben a fiúk 18 százalékával. A szakemberek szerint sürgős intézkedésekre van szükség, hiszen a jelek szerint az anorexia és a bulímia egyre fiatalabb korban jelentkezik.

Dr. Dasha Nicholls, a tanulmány egyik vezetője arról számolt be, hogy Angliában és Írországban 100.000 tizenhárom évesnél fiatalabb gyerek közül háromnak van valamilyen étkezési rendellenessége, és a kor előrehaladtával számuk csak nő. A problémás esetek 37 százalékánál állapítottak meg anorexiát, nagyjából egy százaléknál bulímiát vagy túlevést és 43 százaléknál egyéb rendellenességet. A maradék 19 százaléknál azt tapasztalták, hogy nem szívesen ettek, de őket nem érdekelte súlyuk vagy alakjuk. Olyanok is akadtak a gyerekek között, akik hashajtót szedtek vagy hánytatták magukat.

Az étkezési zavaros gyerekek felét kellett már kórházba szállítani, a tanulmány egy éve alatt 73 százalékuk mutatott javulást, hat százalékuk állapota romlott, tíz százalékuknál pedig változatlan maradt a helyzet. Az érintett gyerekek 44 százalékánál derült ki, hogy közeli családtagjuknál diagnosztizáltak már mentális betegséget, többnyire szorongást vagy depressziót.

Paul Burstow, egészségügyi államtitkár azt ígérte, javítani igyekeznek a népesség mentális egészségén, és nagyjából 400 millió fontot szánnak arra, hogy a következő négy év során kiszélesítsék a pszichológiai kezelések lehetőségeit.

A tanulmányt University College London Gyermek Egészségügyi Intézetének kutatói tették közzé a British Journal of Psychiatry című lapban.

Forrás: Medipress

Kapcsolódó anyagok: Anorexiások tízparancsolata



LAM (Lege Artis Medicinae) - 2003; 13(1) Az evészavarok prevenciója



Ideggyógyászati Szemle - 2006; 59˙(7-8) Az evészavarok modern formái



Az emberi test mint üzenőfüzet







Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Egyre több fiatal szenved étkezési zavarban