|
TARTALOM
Egyre több a hályogos szempanasz Éppen ezért az Amerikai Szemészeti Akadémia (AAO) nemrég arra hívta fel a figyelmet: a romló statisztikák tükrében az embereknek néhány fontos dolgot tudniuk kell a hályogos betegségek kialakulásának megelőzésének vagy legalább elodázásának érdekében. Az AAO felhívása fontosnak tartotta, hogy kiemelje, mennyire fontos 40 éves korban mindenképpen megjelenni egy általános szemészeti vizsgálaton, ahol a hályogképződés jeleit már korai stádiumban felfedezhetik a szemész orvosok. Ebben a korban kezdődnek ugyanis az ún. öregszeműség kialakulásához vezető folyamatok, vagyis a szem általános állapotának és a látásélesség romlásának első mozzanatai. A hályogok kialakulásának természetesen vannak kockázati tényezői, vagyis olyan környezeti, genetikai változók, amelyek elősegítik a súlyos szembetegség kialakulását. Az egyik ilyen tényező a családi halmozódás, vagyis, amennyiben egyenesági családtagoknál előfordult már hályog, abban az esetben nagyobb a kockázata annak, hogy a páciensnél is kialakuljon ilyen megbetegedés. De növeli a kockázatokat még a cukorbetegség, a dohányzás, a napfénynek fokozottan kitett életmód, egyéb szemsérülések, illetve szemgyulladások megléte, de a hosszan tartó szteroidos készítmények alkalmazása is. A hályogképződés kockázata csökkenthető azonban UV-szűrős napszemüvegek viselésével, illetve széles karimájú vagy sildes napsapkák hordásával, illetve a dohányzás elhagyásával. A cukorbetegek esetében a magasabb kockázat miatt még fontosabb a megfelelő vércukorszint beállítása és fenntartása a hályogos betegségek megelőzése érdekében. A szemhályogok közül a veszélyesebb a zöldhályog, amelyre ma nem létezik megoldás, így ez az elváltozás sajnos gyógyíthatatlan, a szintén komoly panaszokat okozó szürkehályog azonban ma már igen jó hatásfokkal gyógyítható. A szürkehályog-műtétek sikerrátája meghaladja a 95%-ot is, ugyanakkor a szakemberek szerint a műtéti beavatkozás előtt mindenképpen mérlegelni kell, hogy a hályog miatti látászavarok valóban annyira zavaróak-e, hogy érdemes ilyen beavatkozás mellett dönteni. Forrás: Medipress |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





