|
TARTALOM
Egyre több az asztmás gyermek hazánkban Közel negyed millió ember szenved asztmában Magyarországon. Emellett a krónikus tüdőbetegség, és a tüdőgyulladás, a tüdő legelterjedtebb megbetegedései. Ezt hangsúlyozva az Európai Tüdőgyógyász Társaság 2010-et a Tüdő Évének nyilvánította. Magyarországon már az 1950-es évektől megfigyelhető a tbc-s páciensek számának csökkenése. Azonban Dr. Kádár László, a Pest megyei Tüdőgyógyintézet Gyermekosztályának főorvosa arra problémára hívta fel a figyelmet, miszerint a baktériumok egy része már ellenállóvá vált a tbc elleni gyógyszerekkel szemben, így a kórokozókat jóval nehezebb elpusztítani, és a gyermekek is nagyobb fertőzésveszélynek vannak kitéve. „Bár a legtöbb tüdőbetegség gyógyítható, a megelőzés a leghatékonyabb eszközünk.” - magyarázta Dr. Kádár László. Igaz az asztmát okozó genetikai tényezők nem, azonban a folyamatosan urbanizálódó környezet elemei hosszú távon megváltoztathatóak. Hiszen alapvető emberi jog a tiszta levegőhöz való jutás: az otthonokban, a munkahelyeken, a közterületeken és bárhol a szabad ég alatt. „Az asztmás gyermekeknél a vírusfertőzések, egyszerű megfázások, ködös, párás levegő, hosszútávfutás, és egyes allergiát okozó anyagok hatására hörgőszűkület jön létre, emiatt nehezen kapnak levegőt. Szerencsére ez a hörgőszűkület az esetek többségében hörgőtágító gyógyszerek hatására gyorsan csökken, vagy megszűnik.”- mondta Kádár doktor úr. Megfelelő készülékekre van azonban szükség a hatékony kezeléshez, melyek segítségével belégzéssel a gyógyszerek eljuttathatóak a tüdőbe. Másik gyakori betegség a gyermekek körében a krupp, más néven gégeszűkület. Tünetei, az ijesztő, ugatáshoz hasonló köhögés és nagyon hangos légzés rohamszerűen léphetnek fel. „A betegség az esetek többségében jóindulatú, hamar lezajló, akut megbetegedés, tartós kezelést nem igényel” – tette hozzá a szakember. „Oka elsősorban vírusfertőzés. Ellátásában a gyermek megnyugtatásán, itatásán és hideg levegő belélegeztetésén felül szteroid adása, és- kórházi körülmények között- epinefrin belélegeztetése áll.” Mivel a csecsemők, illetve kisgyermekek légútjai jóval szűkebbek, mint a felnőtteké, már kisebb gége elváltozás is súlyosan gátolhatja a levegővételt. Hosszú hónapokat, akár éveket tölthetnek az intenzív osztályon. Kezelésük során altatásban tartják a kisgyermekeket. Ezalatt pedig szívműködésüket, testhőmérsékletüket és vérnyomásukat is folyamatosan ellenőrzik, és milliliter pontossággal adagolják számukra az altatáshoz szükséges gyógyszereket. „Ezért fontos, hogy a gyermek-pulmonológia számára kialakított műszerek a szakemberek rendelkezésére álljanak.” – fűzte hozzá Dr. Kádár László. Forrás: Medipress Kapcsolódó link: European Respiratory Society |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





