|
TARTALOM
Egyre több gyermek születik császármetszéssel Az elmúlt 30 évben jelentősen megemelkedett a császármetszések száma. A BioMed Central folyóiratban megjelent közlemény szerint ennek szociális és gazdasági okai is vannak. A jobb körülmények között élő kismamáknál gyakoribb a császármetszés, mint a nehezebb körülmények között élő társaik körében. A császármetszés megmentheti az édesanya, de gyermeke életét is. Ám ez egy hasi nagyműtét, ami szövődményekkel is járhat, de költségesebb is és hosszabb kórházi tartózkodással is jár. Brit kutatók felmérték az édesanyák szociális helyzetét és gazdasági viszonyait. Ezt összevetették a szülés kórházi adataival, illetve a terhesség és szülés részleteivel. Figyelembe vették az édesanyák foglalkozását és lakcímét is a szociális és gazdasági körülmények megállapításakor. „Harminc évvel ezelőtt a császármetszés főleg az alacsonyabb gazdasági és szociális helyzetben élő édesanyák között volt gyakori, akár sürgősségi, akár választott műtétről volt szó" - értékelte az eredményeket Ruth Dundas, a brit Közegészségügyi Kutatóintézet munkatársa. „Tíz évvel később már gyakoribbá vált ebben a társadalmi rétegben a sürgősségi műtét és nem volt különbség a választott műtétek gyakoriságában. 1999-2000 között kiegyenlítődött a sürgősségi császármetszések aránya a két társadalmi rétegben, ellenben gyakoribbá vált a választott időpontban végzett császármetszések aránya a jól szituált nők körében.” Ez a folyamat az egészségügyi ellátáshoz való egyenlőbb hozzáférés miatt alakult így. Ugyanakkor nem magyarázza a választott műtétek közötti gyakoriság eltolódását, és az egészségügyi ellátás különbségeit sem. „Az egészségügyi döntéseknek azonosnak kell lenniük, függetlenül a háttértől, mindenkit a lehető legjobb egészségügyi ellátás illet” - vélik a kutatók. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Antibiotikum császármetszés előtt LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2005;15(11) Hemingway és a császármetszés LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2007;17(3)Császármetszés az iszlám kultúrában |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





