TARTALOM

 VISSZA

 


Egységes ellátási nívó is kell


Egységes ellátási nívó is kell


 

Az egészségügy átalakításában hangsúlyos szerepet kap a betegirányítási rendszer, amelyet a meglévő és valós betegmozgások figyelembevételével kívánnak kialakítani. Az EgészségMonitor Kutató és Tanácsadó Nonprofit Közhasznú Kft. munkatársai az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés egyenlőtlenségeit vizsgálta, kutatásuk első szakaszában a 2008-ban elvégzett, 63 ezer közfinanszírozott szürkehályog műtét adatait elemezték.

Míg az ilyen műtétek többségét más országokban jellemzően az egynapos sebészeti ellátás keretében biztosítják az intézmények, addig hazánkban ennek aránya még messze elmarad a fejlett országokétól, mindössze 22 százalék. Valószínűsíthető azonban, hogy az intézményeket visszatartja az egynapos műtétek elvégzésétől vagy jelentésétől az, hogy az ágyszám kihasználtság csökkenése azonnali TVK csökkentést is jelent számukra. Bár az egynapos ellátás a büdzsé számára gazdaságosabb lenne, ugyanakkor ennek háttérszükségletei nem biztosítottak, különösen a kisebb településeken nincsen megfelelő szociális környezet, közlekedés, otthonápolási szolgálat a hazatérő beteg számára.

A kutatás eredményei alátámasztották, hogy hatékony betegút-szervezéssel, az egynapos ellátáshoz való hozzáférés javításával, az igénybevételhez igazított kapacitásszervezéssel több százmillió forintnyi forrás lenne felszabadítható. Azonban a szükségletalapú finanszírozást a jelenlegi Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) nem tudja megoldani.

Hazánkban az ellátás minősége nagyban függ attól, hogy a páciens hol lakik. A régiók szerinti felosztásban a legtöbb egynapos szürkehályog műtétet Nyugat-Dunántúlon, a legkevesebbet Észak-Alföldön végezték. Kistérségi szinten azonban előfordult, hogy az egynapos beavatkozások aránya több mint 90 százalék volt, máshol pedig egyszer sem operáltak így. A nagyobb településeken élők nagyobb eséllyel jutnak a korszerűbb ellátáshoz, hiszen az itt lakók 24 százalékát már hazaengedték az operáció napján, míg ugyanez az arány az 1000 fő alatti kistelepüléseken élők esetében csupán 14 százalék volt. A műtétek felét egyébként az országban lévő, 72 szürkehályog műtétet végző intézmény negyedében végezték el, néhány ellátó éves műtétszáma még a szakmai protokollban előírtat sem érte el.

Továbbra is megfigyelhető a budapesti túlsúly az ellátásban, a beteg az utazással járó többletköltséget is vállalva útra kel azért, hogy megfelelő ellátást kapjon. A 2008-ban szürkehályog műtétre az esetek mintegy 10%-ában másik régióban, közel 20%-ában másik megyében, közel felében pedig másik kistérségben került sor. Legnagyobb arányban a Dél-Alföldi régióból léptek ki a betegek az operáció miatt, a pest megyei páciensek döntő többsége pedig budapesti intézményt keresett fel.

A betegek tehát nem mindig a lakóhelyükhöz legközelebbi intézményt keresik fel a műtétet céljából, kistérségi szinten előfordult, hogy a páciensek csupán 10 százaléka választotta a saját kistérségében lévő ellátó helyet. Míg az OEP betegszállításra és utazási költségtérítésre 2010-ben összesen 10 milliárd forintot tervezett, így számottevő tétel lehet ezek megtakarítása úgy, hogy a páciensek a legközelebbi intézményt választják. A távolabbi intézmény igénybevételét az egyéni fogyasztói választáson kívül a követett beutalási rend, illetve a területi ellátási kötelezettség (TEK) rendszere is befolyásolja, mivel nem minden esetben a legközelebbi szolgáltató az ellátásra kötelezett, s ha a páciens mégis a közelebbi intézményt választja, eltér a kijelölt betegúttól.

Az egészségpolitikának ugyanakkor meg kellene határoznia a főbb irányvonalakat: fenntartja-e a TEK-et, a kötött betegutakat, vagy választási lehetőséget biztosít a betegnek? Az EgészségMonitor kutatása rámutatott arra, hogy az utazási távolságok nem játszanak nagy szerepet a tényleges igénybevételnél, így az intézménykoncentráció várhatóan nem riasztja majd el a pácienseket attól, hogy a jobb ellátás érdekében többet utazzanak és költsenek. Ugyanakkor elengedhetetlen a garantált, egységes ellátási nívó biztosítása, mert amíg a beteget másként operálják meg Győrben mint Sopronban, addig Győrbe fog menni a jobb ellátás érdekében.

eLitMed.hu, T.O.
2011-03-21


Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Egységes ellátási nívó is kell