TARTALOM

 VISSZA

 


Elektromos orr érzi a daganat szagát


Elektromos orr érzi a daganat szagát


 


A rákos petefészek szövetei más szagot bocsátanak ki magukból, mint az egészséges szerv – állapította meg Horváth György, a Göteborgi Egyetem tanára. A különbséget egy „elektromos orr” segítségével érzékelte.

A Svédországban dolgozó professzor korábban speciálisan kiképzett kutyák segítségét vette igénybe a jellegzetes szag felismerésére. Az állatok a beteg petefészket az egészségestől éppúgy meg tudták különböztetni, mint más rákos szervektől. Azt is megállapították, hogy a betegeknek a vére is másmilyen szagú lesz. Ezután kezdett Horváth professzor két társával - Thomas Lindbladdal és Jose Chilóval – egy olyan eszközön dolgozni, amely hasonló módszerrel fedezi fel a betegséget.

„Sikerül felismerni és regisztrálni a daganatos petefészek illetve az egészséges petevezeték és méhizomzat szagát.” – mondta Horváth György – „Ennek a felfedezésnek később számos praktikus következménye lehet, hiszen elég érzékeny a módszer ahhoz, hogy csak Svédországban évente több száz életet mentsünk meg vele.”

Most éppen egy még hatékonyabb érzékelőn dolgoznak. Újabb alkatrészeket adnak hozzá, hogy a lehető legpontosabb eredményt érjék el. „Célunk az, hogy minél előbb felfedezzük a szervezetben növekvő daganatot, hogy még lehetőség legyen annak gyógyítására.” – tette hozzá a professzor.

A találmány a Future Oncology című folyóiratban került bemutatásra.

Forrás: Medipress



Kapcsolódó anyagok: Ígéretesnek tűnik a petefészekrák korai felismerése/a>








Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Elektromos orr érzi a daganat szagát