|
TARTALOM
Élhetőbb országot teremteni Székely György a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnöke szerint az első akadály, amit a betegnek „vennie kell” a háziorvosoknál várja őket. Az orvosoknak kevés a jövedelme, agyonhajszoltak s kevesebb idejük marad a betegekkel törődni. A szakrendelések túlterheltsége miatt csak hónapok múlva kerül oda a beteg. A szakorvosoknak is kevés a jövedelmük, továbbképzésekre nem tudnak járni leterheltségük miatt, nem értesülnek az új eljárásokról, nem tudnak a tüdőátültetés lehetőségéről, esetleg nem bíznak benne. Nem ismerik a tüdőátültetés protokollját, ám meglévő tudásuk szerint a legemberségesebben intézik a beteg sorsát – mondta. 2011 óta Lang Györgynak, a Bécsben tüdőátültetést végző professzornak kell látni minden beteget, mielőtt várólistára kerül, s ha rábólint, csak akkor fogadják a várólistán. A magyar tüdőátültetett betegek túlélése az európai átlagoz viszonyítva jó. Viszont a várólistán néhány ember van, ami megkérdőjelezi, hogy Magyarországon végezzék az operációt. A magyarországi és a bécsi operáció költségei között nagy különbség lenne. Bár ugyanazokat az anyagokat, eszközöket, berendezéseket használják, a bérük között óriási a szakadék. Itthon kell az operációhoz mellkassebészet, mert a 3-4 orvosból felállított egység nem élne meg. A mellkassebészeti műtétszámnak minimálisan 30-nak kellene lenni az orvosok gyakorlatának megmaradása miatt. Ezért el kell érni, hogy megfelelő számú beteg legyen a várólistán, és utána lehet hazahozni ezt az operációt. Az Állami Számvevőszék jelentése szerint a 66 tüdőtranszplantált él jelenleg Magyarországon. Szócska Miklós államtitkár jó szándéka kevés. A kevés beteg akadálya a tüdőátültetés hazahozatalának. Azért nincs több beteg a várólistán, mert nem kerülnek szakrendelésre, az operáció szükségességének megállapítása után várólistára, mert közben meghalnak. A szakorvosoknak el kellene indítaniuk a beteget az operációhoz vezető úton. Ha a szervátültetés egy szegmensét, jelen esetben az operáció helyszínét megváltoztatják, az kevés. Donációvezetőt kellene választani minden olyan kórházban, ahol donáció lehetséges, akkor megnőne a beültetendő szervek száma. El kell kezdeni a változtatást a háziorvosoknál, folytatni a szakorvosoknál, hogy küldjék tovább a beteget. Jobb anyagi javak folytán tisztességesebb életet kellene biztosítani az egészségügyi dolgozóknak. De mit szól a mérnök és az összes többi szakma művelője, ha az egészségügy kiemelt bért kap, és nekik marad a régi fizetésük? Élhetőbb országot kellene teremteni. 2011. 09. 13. Császi Erzsébet Kapcsolódó anyagok: Új tüdővel ébredt Bécsben Sorsok – Ezer lépés naponta az új tüdőért Meg kell határozni a transzplantáció költségeit Egyre nő a tüdőátültetésen átesett gondozottak száma A mellkassebészetet az európai élvonalban kell tartani – Interjú dr. Lang Györggyel |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




