|
TARTALOM
Emberséges kezelés - A modern lélekgyógyászat lehetséges módja A közösségi pszichiátriával foglalkozó Ébredések Alapítvány Budapesten rendezte meg a GAMIAN - Europe (Global Alliance of Mental Illness Advocacy Networks-Europe) - mentális problémákkal küzdők érdekeit képviselő nemzetközi ernyőszervezet - regionális találkozóját. Az eseményen megszületett ajánlás arra szólít fel, hogy a GAMIAN - Europe dolgozza ki a felépülés-alapú, jó gyakorlatok felmérésére szolgáló módszereket, segítse továbbá a gyógyulást szolgáló, példaértékű európai kezelési módok feltérképezését és elterjesztését. A szervezet díjjal ismeri el a kontinens kimagasló pszichiátriai eljárásainak megvalósítóit. Az összesen 37 országból származó, több mint 80 tagszervezettel bíró GAMIAN - Europe regionális találkozóját idén az Ébredések Alapítvány rendezte meg május utolsó hétvégéjén, Budapesten. A konferenciára számos országból, többek között Belgiumból, Litvániából, Törökországból, Horvátországból és Máltáról is érkeztek szakemberek, akik ezúttal a pszichiátriai betegek felépülésének kérdéseit járták körül. Az eseményen mentális zavarral élő emberek és több szakma képviselője is felvonult. A modern lélekgyógyászat fontos eleme ugyanis, hogy a szolgáltatások ne csak orvosok révén, hanem pszichológusok, szociális szakemberek és önsegítő, sorstársi segítő munkát megvalósító betegek, hozzátartozók csapatmunkájának köszönhetően valósuljanak meg. „A mentális problémák orvosi modelljei önmagukban nem tudják a legjobb segítséget biztosítani a betegek számára. Mára már a kutatások is bebizonyították, hogy a pszichiátriai esetek kialakulása és lefolyása is folyamatos összefüggést mutat a környezeti hatásokkal. A szeretet, az emberi kapcsolatok, a közösségbe való befogadás, a személyes méltóság megléte, valamint a szabadság és a teljes élet elérése legalább annyira segíti a gyógyulást, mint az orvosi terápiák. A betegek többsége ma azonban csak a gyógyszeres kezelésekhez jut hozzá. A felépülésnek a betegek személyes életének kiteljesedését is szolgálnia kell. Ez lehet a XXI. századi lélekgyógyászat új megközelítése, amelyet az Ébredések Alapítvány zászlójára tűzött. - Csaknem 20 éve működő szervezetünknél megvalósult a felépülés-alapú, személyre szabott segítségnyújtás. Sok olyan páciensünk gyógyult meg, akik korábban már elvesztették a reményt” – hangsúlyozta dr. Bodrogi Andrea pszichiáter, az Ébredések Alapítvány egyik vezető munkatársa. A konferencián több beteg is felszólalt, illetve előadást tartott, hogy segítse a felépülés útjainak megismerését és annak megértését. „A felépülés olyan személyes út, amelyet nem találhatunk meg, ha csak a tüneteinkkel foglalkoznak. Nem akarjuk, hogy diagnózisokat gyógyítsanak rajtunk. Szeretnénk, ha emberként foglalkoznának velünk. A konferencián sorstársak beszámolóiból is megtudhattuk, hogy a biológiai kezelések mellett az önsegítés, a stresszkezelés és a mentális problémánkkal kapcsolatos pontos tájékoztatás kezünkbe adhatja a felépülés kulcsát. A találkozó reményt nyújtott számunkra” – mondta Gecse Andrea, az egyik résztvevő. Dolores Gauci, a GAMIAN-Europe vezetője elmondta, hogy az eszmecsere résztvevői egyetértettek abban, hogy a felépülés értékei nagyon fontosak a mentális problémákkal élők számára. A budapesti találkozón a szakemberek megállapodtak arról, hogy a nemzetközi ernyőszervezet kidolgozza a felépülés-alapú, jó gyakorlatok felmérésére szolgáló módszereket, és segíti a gyógyulás értékein alapuló jó európai módszerek megtalálását és elterjesztését. A téma jelentőségére való tekintettel a GAMIAN díjat tűzött ki az európai jó gyakorlatok megvalósítói számára. A szervezet célja továbbá, hogy felhívja a döntéshozók figyelmét arra, hogy a – gyakran elszigetelten működő – hasznos pszichiátriai eljárások lehetnek a tényeken alapuló döntéshozás alapjai is. 2011. 06. 03. Forrás: Ébredések Alapítvány Kapcsolódó anyagok: Ideggyógyászati Szemle - 2011;64(5-6) Neuropszichiátria - hazánkban és más országokban Öndestruktív civilizáció Hatásos a meditációs pszichoterápia Nappali kórház a Józsefváros szívében |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




