TARTALOM

 VISSZA

 


Emlékszik még valaki Horváth Ágnesre?




 

A kutatás szerint az SZDSZ-es miniszter intézkedéseire a lakosság közel 54 százaléka nem emlékszik. Azok közül, akik mégis tudtak említeni a tárcavezető nevéhez kötődő rendelkezést, a legtöbben a vizitdíjra emlékeznek: 37 százalék. 16 százalék említette a kórházi széfet, a kórházi napidíjat viszont már csak 5 százalék. Érdekes adat, hogy a budapestiek leginkább a kórházi széf bevezetésének tervére emlékeztek.

A válaszadók 17 százaléka mondta azt, hogy most rosszabb a véleménye a vizitdíjról, mint az eltörlés előtt, 33 százalék nyilatkozott úgy, hogy ugyanolyan rossz a véleménye, mint egy évvel ezelőtt. 32 százalék viszont azt válaszolta, hogy most pozitívan vélekednek az intézkedésről: 10 százaléknak jó maradt a véleménye, 22 százaléknak pedig javult a népszavazás óta.

Az egészségügyi intézkedések által kevésbé érintett fiatalabb korosztály tudott kevesebbet a volt miniszter intézkedéseiről: a 18-25 évesek között 76 százalék egyre sem emlékezett. A 26-35 éveseknél ez az arány 59 százalék volt, de még az idősebb krónikus betegek között is 48 százalék. Az iskolázottság emelkedésével nő az intézkedést említők aránya: az alapfokú végzettséggel rendelkezők 67 százaléka nem emlékezett egy intézkedésre sem, a felsőfokú végzettségűek körében ugyanez az arány csak 38 százalék.

A kutatás során 1000, véletlenszerűen kiválasztott embert kérdezett meg márciusban a piackutató. A minta életkor, nem, régió és településtípus alapján reprezentálta a 18 év feletti magyar lakosságot.

Forrás: Hír6

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Emlékszik még valaki Horváth Ágnesre?