TARTALOM

 VISSZA

 


Emlőrák előrejelzése anyatejből


Emlőrák előrejelzése anyatejből


 


Az anyatej sejtjeinek elemzése előrejelezheti a későbbi emlőbetegségeket - állítják amerikai kutatók.

„Úgy tűnik, a sejtek segítségével becsülhetjük az emlőrák kockázatát” - véli Dr. Kathleen Arcaro, az Amherstben található Massachusetts Egyetem állatorvos docense. Eredményeiről az Amerikai Rákkutató Szövetség éves kongresszusán számolt be.
Arcaro 271 amerikai édesanya anyatejét elemezte. Valamennyien túlestek rákszűrésen, vagy mintát is vettek az emlőjükből, illetve elő voltak jegyezve ilyen vizsgálatra. A tejben megkeresték az esetlegesen rákos sejteket, melyeket epitel sejteknek neveznek. Ezt követően olyan DNS-t különített el, melyek a tumor szupresszor gének szabályozásában játszanak szerepet.
Három olyan gént elemeztek elsősorban, melyekre gyakran kerül metilcsoport emlőrákban. Ennek hatására gátlódik a gén működése, kikapcsolódik a funkciója. Az SFRP1 génre gyakrabban került metilcsoport a biopsziázott emlőkben. Azok között a nők között, akiknél a vizsgálat emlőrákot igazolt, a RASSF1 gén átlagos metilizációja jelentősen magasabb volt a biopszin át nem esett emlőkével össszevetve. 182 hölgy adatát ismertették, olyanokét akiknek biopsziás eredményük és DNS vizsgálatuk is készült.

Korábban a vizsgálatokhoz az emlőbimbóból finomtű-aspirációs technikával vagy a tejvezetékek átöblítésével nyerték. A sejtek anyatejből történő gyűjtése nem invazív, ráadásul olcsó módszer.

Egyelőre túl korai lenne, hogy csak a sejtek elemzésére hagyatkozzunk a diagnosztika során, de a kutatások folytatódnak. „Hosszú távú utánkövetéseket kell végeznünk és még több gént is be kell vennünk a vizsgálatokba” - mondják a kutatók. Reményeik szerint az anyatej alkalmas lehet idősebb édesanyák esetén az emlőrák szűrésére már nem sokkal a szülés után is.

Dr. Priscilla A. Furth onkológius professzor szerint a kutatásoknak jelentős hatása lesz. Sejtekhez jutni az egyszerűbb része a szűrésnek, egyelőre még kérdéses, mennyire válik majd be a gyakorlat számára. Szűrőmódszerként csak akkor lesz alkalmazható, ha jól előrejelzi a megbetegedést, ám ennek vizsgálata még folyik.

Forrás: Medipress


Kapcsolódó anyagok: Napi gyógyszerezés kellene az emlőrák kockázatának kitett nőknek



A gének ki, illetve bekapcsolásától függ a daganat agresszivitása



A hormonpótlás emlőrákhoz vezethet



Az amerikai csecsemők háromnegyedét anyatejjel táplálják











Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Emlőrák előrejelzése anyatejből