TARTALOM

 VISSZA

 


Emlőrákszűrés számítógéppel




 

Ha két radiológus értékeli ugyanazt a szűrési mammográfiás felvételt, az növeli a szűrés szenzitivitását. Európában sok helyen gyakorlat, hogy két szakember is értékeli a felvételeket, az Amerikai Egyesült Államokban viszont nem. Most Nagy-Britanniában végeztek egy vizsgálatot, amelynek keretében a szűrési mammográfiás felvételeket véletlen besorolás alapján vagy két szakember értékelte a felvételeket, vagy egy személy számítógéppel támogatott kimutatási rendszer segítségével, vagy pedig egy személy számítógépes támogatással, majd még egy szakember. A számítógépes rendszer a digitalizált felvételeket speciális algoritmus segítségével kiértékelte, és az általa terimének vagy mikrokalcifikáiónak minősített részeket nagy nagyításban bemutatta a leletező szakembereknek, ezek között voltak radiológusok, emlőrákra specializálódott klinikusok és erre kiképzett radiológiai asszisztensek. Az értékelés eredménye vagy „visszarendelés további kivizsgálásra”, vagy „a rutin szűrés folytatása” lehetett. Ha két szakember véleménye eltért, a végső döntést egy vagy két másik specialista hozta meg.

Összesen 28 ezer résztvevő esetében 227 rosszindulatú daganatot találtak, ami 1000 személyenként 8 daganatot jelent. A daganatok kimutatásának aránya hasonlónak bizonyult, ha egy vizsgáló számítógépes támogatással, illetve két vizsgáló számítógép nélkül értékelte a felvételeket (1000 betegenként 7,0, illetve 7,1), és hasonló volt a kimutatott daganatok aránya az összes, fellépő daganathoz képest (87,2%, illetve 87,7%). Az előbbi esetben a betegek 3,9%-át hívták vissza további kivizsgálásra, az utóbbi esetben 3,4%-ukat, ez a különbség szignifikáns. A két leletezési módszer esetében hasonlóan alakult a daganatok megoszlása szövettani típus, méret, differenciáltsági fok és nyirokcsomóstatus szerint.

A számítógépes támogató rendszerrel ugyanolyan eredményeket lehetett elérni a daganatok felismerése szempontjából, mint két értékelő személy bevonásával, azonban előbbi esetben 15%-kal több beteget kellett visszarendelni további kivizsgálásra. Az eredmények hasonlóak más korábbi adatokhoz, és már korábban is felmerült a mammográfiás felvételek számítógéppel támogatott leletezésével kapcsolatban, hogy káros, mert növeli az álpozitív, tehát további vizsgálatra visszarendelt betegek arányát, és ezen kívül drága. Valószínűleg ez a módszer sem fogja betölteni azt a szerepet, hogy növelje a szűrés szenzitivitását a specificitás csökkenése nélkül.

Forrás: N Engl J Med 2008 Oct 2 [előzetes elektronikus közlés]

Szemlézte: eLitMed.hu, dr.Kern Dávid

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább