TARTALOM

 VISSZA

 


Engedély nélküli gyógyszerismertetés - rekordbüntetés!






 

A kórházak, szakrendelők esetében minden harmadik ügy büntetéssel végződött. Ezen a területen a felügyelet 166 esetben szabott ki pénzbírságot, összesen 40 millió forintot.

A szolnoki kórház kapta idén a legmagasabb összegű, 5 millió forintos büntetést. Egy volt dolgozó jelentette a felügyeletnek, hogy több jogszabályi előírást nem tartanak be a belgyógyászati osztályon. A felügyelet vizsgálata ezt alátámasztotta, de az elnökhelyettes további részleteket nem árult el, mivel az ügy jelenleg is a bíróság előtt van.

Holchacker Péter nyilatkozata szerint a betegek leggyakrabban a nem megfelelő ellátásra panaszkodnak. Több beteg jelezte, hogy orvosa nem adta be neki a H1N1 influenza elleni vakcinát, de ezekben az esetekben az ÁNTSZ-hez irányították az érintettet.

Az elnökhelyettes továbbá elmondta, hogy lezárták a "targoncás baleset" miatt indult eljárást, amikor is a bejelentés szerint összevissza szállították a targonca alá szorult férfit. Az eset vizsgálata során kiderült, hogy bárhova vitte volna a mentő, a súlyosan sérült férfinak nem volt esélye a túlélésre. Igaznak bizonyult, hogy a mentősök több helyre is telefonáltak, mire kiderült, hogy a sérült hol kaphatja a legjobb ellátást. Amikor azonban kiszabadították a sebesült férfit a targonca alól, azonnal elindult vele a mentőhelikopter.

Az elnökhelyettes közölte: az orvoslátogatókat alkalmazó cégekre rekord összegű bírságot, összesen 112,5 millió forintot szabtak ki. Volt olyan közöttük, amely egy eset során 20 millió forintos büntetést kapott, ugyanis kiderült, hogy a cég munkatársa engedély nélkül végezte a gyógyszerismertetést. A büntetést a cég azonnal kifizette, nem fordult bírósághoz. Az OEP rendszeresen jelzi a felügyeletnek, ha egy gyógyszernek megugrik a fogyasztása.

Forrás: MTI, ÁNTSZ, Egészségbiztosítási Felügyelet

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


<b>Engedély nélküli gyógyszerismertetés - rekordbüntetés!</b>