|
TARTALOM
Érzik a csecsemők a méreten alapuló dominanciát Már az egészen fiatal csecsemők is érzik, hogy két szembenálló felnőtt esetében ki a dominánsabb. A Harvard és a Kalifornia Egyetem tudósai 144 nyolc és tizenhat hónap közötti csecsemőn végeztek kísérleteket, amelyek során azt figyelték, miként reagálnak a különböző méretű animációs figurák közötti interakciókra. A videón egy nagy és egy kisebb kocka – szemekkel és szájjal – a képernyő két széléről haladt egymás felé. Amikor középen találkoztak, vagy a nagy, vagy a kicsi tért ki a másik elől. A nyolchónaposak még nem igazán észleltek különbséget a kettő között, de a tíz-tizenhat hónaposak meglepődtek, amikor a nagyobb tért ki a kicsi elől, ami azt sugallja, hogy ez a konceptuális megértés 8-10 hónapos kor között alakul ki. A Science című lapban megjelent tanulmány vezetője, Lotte Thomsen szerint a gyerekek reakciói azt sugallják, hogy az emberek vagy már ezzel a tudattal születnek, vagy nagyon korán megtanulják, hogy a nagyobb méretűek általában dominánsabbak a kisebbeknél. Thomsen azt is hozzátette, az állatvilágban is számos példát láthatunk a méreten alapuló dominanciára, például madarak és macskák esetében, amelyek felfújják magukat, hogy nagyobbnak – és ezáltal veszélyesebbnek - tűnjenek, vagy a kutyáknál, akik a behódolás jeleként elterülnek a földön. De az emberi nyelvben is sok példa van arra, hogy a nagysághoz hatalmat társítunk. Hatalmas vezetőkről és az utca kisemberéről beszélünk, az istenek és feljebbvalók előtt pedig meghajolunk. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: A csecsemők érzik gondolatainkat |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





