|
TARTALOM
Európai „járvány” az elhízás Az Európai Unió felnőtt lakosságának 15 százaléka elhízott, vagyis arányuk az elmúlt 20 évben megduplázódott. Az elhízottak aránya országonként változik, Romániában és Olaszországban 10 százalék alatt van, Nagy-Britanniában, Írországban és Máltán pedig 20 százalék felett - derült ki az Európai Bizottság és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jelentéséből. A 11-15 éves korú gyermekek közül minden hetedik elhízott vagy túlsúlyos a 27 országot tömörítő blokkon belül, és ez az adat csak növekedni fog. Az arány magasabb Dél-Európában, ott minden ötödik gyerek küzd súlyproblémákkal. "A túlsúlyos és elhízott gyerekek nagyobb eséllyel lesznek betegek később, szívbetegség, cukorbetegség, bizonyos daganattípusok, ízületi gyulladás, asztma alakulhat ki náluk, mely az életminőség romlásához és korai elhalálozáshoz vezethet." - jelentette ki a bizottság. Az elhízás mértékét a testtömeg-indexszel mérik, vagyis az egyén testsúlyát elosztják a méterben mért testmagasságának négyzetével. A 25 és afeletti érték számít túlsúlynak, a 30 feletti pedig elhízásnak az Egészségügyi Világszervezet meghatározása szerint. Az Európai Unió területén minden ötödik 15 éves gyerek dohányzik. Nagy-Britannia, Bulgária, Dánia, Finnország és Litvánia hasonló korú lakói közül pedig 40 százalék ismerte el, hogy már legalább két alkalommal lerészegedett. Ezek a káros szokások növelik a keringési betegség és a rák kockázatát, mely megterheli az európai egészségügyi ellátórendszereket. Egy nemrég készített angol tanulmányból kiderült, hogy a túlsúlyhoz és elhízáshoz kapcsolható egészségügyi többletkiadások akár 70 százalékkal is emelkedhetnek 2007 és 2015 között. "Mivel egyre nagyobb az igény a költségcsökkentésre több országban is, rövid távon az államok nehéz döntési helyzetbe kerülhetnek. Arra kényszerülhetnek, hogy csökkentsék a kiadásokat, más területektől vonjanak el pénzt, felemeljék az adókat vagy a társadalombiztosítási hozzájárulást" - írta a jelentés. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: A túlsúly hatása az életminőségre Kapcsolódó anyagok: A gyermekkori elhízás az azonos nemű szülőhöz köthető |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




