|
TARTALOM
Európai Uniós egészségügyi folyamatok Az Európai Unió tisztifőorvosai, főnővérei és antibiotikum-rezisztenciával foglalkozó szakemberei Budapesten értekeztek. Magyarország európai uniós elnökségi programjai keretében 2011. március 21-22. között tagállami országos tisztifőorvosok, főnővérek valamint antibiotikum rezisztenciával foglalkozó szakemberek tartották félévente sorra kerülő találkozójukat Budapesten. A három szakmacsoport képviselői egy időben üléseztek, ezzel alkalmat teremtve a kiemelten fontos kérdések közös megvitatására is. Az üléseken a tagállamok delegáltjai mellett az Európai Bizottság, az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC), valamint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Európai Regionális Irodájának vezetői, szakértői is részt vettek – írja közleményében a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága. Az országos tisztifőorvosok tapasztalatot cseréltek az országaikban jelenleg zajló, egészségügyi folyamatokat és szervezetrendszereket érintő változásokról. A vezetők különös figyelmet fordítottak a tagállamokban és a tagállamok között fennálló egészségi és egészségügyi egyenlőtlenségek megszüntetését, a lakosság egészségi állapotának javítását célzó legjobb gyakorlatok megosztására. Megvitatták az országos szűrési programok tapasztalatait, valamint a népegészségüggyel kapcsolatos aktuális egészségügyi, egészségpolitikai kihívásokat. A találkozó keretében tartott kerekasztal-beszélgetés témája a szezonális influenzával kapcsolatos tagállami tapasztalatok megbeszélése volt. A főnővérek a nővérek képzésével, továbbképzésével foglalkoztak, megvitatva többek között, hogy milyen életpályamodellek kiépítésével, fejlesztésével válhat lehetővé az ápolói szakma elismertségének javítása, a képzett nővérek pályán maradásának és otthonmaradásának elősegítése. A résztvevők a szakdolgozók, különösen az ápolók ellátásban betöltött növekvő szerepével is foglalkoztak, tagállami jó gyakorlatokat tárgyaltak meg arra vonatkozóan, milyen kompetencia-bővítések, képzések útján érhető el, hogy az ápolók az eddigieknél szélesebb körben lássanak el feladatokat. A tisztifőorvosok és főnővérek közös szekcióülésének fő témáját a 2011. március 3-4-én ugyancsak Budapesten megrendezett, a gyermekkori védőoltásokkal foglalkozó szakértői konferencia tagállami következtetései alkották. Ezek mentén a résztvevők elmondták véleményüket arról, hogy milyen stratégiákkal, intézkedésekkel járulnak, járulhatnak hozzá a tagországok a gyermekkori védőoltásokkal való lefedettség további növeléséhez Európában. Az antibiotikum-rezisztenciával (AMR) foglalkozó szakemberek ülésén ismertették az antibiotikumok körültekintő alkalmazását népszerűsítő „European Antibiotic Awareness Day” (Európai Antibiotikum Nap) 2011-es programját, melyet országos kampányok tapasztalatainak bemutatása követett. A találkozón jelen voltak az egyes tagállamok AMR-el foglalkozó kommunikációs szakemberei is, akik a marketingkommunikációs eszközök jelentős szerepét hangsúlyozták a tudatos antibiotikum használat kialakításában. A kommunikációsok külön ülés keretein belül igyekeztek megtalálni az együttműködés leghatékonyabb formáit és esettanulmányok segítségével osztották meg egymással a stratégiai közösségi marketing és népegészségügyi kampányok tapasztalatait. A tisztifőorvosok, főnővérek és az antibiotikum rezisztenciával foglalkozó szakemberek együttes ülésükön az antibiotikum rezisztencia egyre növekvő megjelenésével, elterjedésével, az abból eredő veszélyekkel és a szükségessé váló intézkedésekkel foglalkoztak. A résztvevők megvitatták, milyen együttműködésekre, intézkedésekre van szükség az egyre aggasztóbb mérteket öltő jelenség, az antibiotikum rezisztencia terjedésének kezelése, megakadályozása érdekében. Kapcsolódó anyagok: Erkölcsi és anyagi megbecsülés, minisztériumi képviselet |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





