|
TARTALOM
Eutanázia és öngyilkosság - Beszélgetés dr. Filó Mihállyal  Interjú dr. Filó Mihállyal, az ELTE ÁJK Büntetőjogi Tanszékének adjunktusával Ön régóta foglalkozik az eutanázia és az öngyilkosság hazai és külföldi szabályozásával, az ELTE-ÁJK „Az emberhez méltó halál” címmel rendezett konferencia másnapján tartott előadásában kitért az öngyilkosság sajátos magyar kulturális és szociológiai hátterére is, ezen sajátosságaink megjelennek a jogi szabályozásunkban is? Kétségtelenül, kontinensünkön a hazai büntetőjog bünteti a legszigorúbban az öngyilkosságban közreműködőt. Hangsúlyozom, hogy az öngyilkosság a felvilágosodás óta nem számít bűncselekménynek. A hazai jogrend viszont bünteti azt, aki mást öngyilkosságra rábír vagy az öngyilkosság elkövetésében segítséget nyújt . Objektív büntethetőségi feltétel, hogy a sértett legalább megkísérelje az öngyilkosságot. Más országokban (például a sokszor példaként állított Németországban) az öngyilkosságban közreműködést éppen azért nem büntetik, mert az elkövető egy olyan alapcselekményhez (az öngyilkossághoz) nyújt segédkezet, amely nem valósít meg bűncselekményt. Térjünk rá az eutanázia komplex kérdéskörére. A jelenlegi magyar szabályozásban mit lát példaértékűnek és mit talál kevésbé szerencsésnek a külföldi példák tükrében? Én a magam részéről az eutanáziával kapcsolatos vitákban, követve az európai jogalkotási trendeket, az egyik lehetséges, bár nem kizárólagos útnak találom az öngyilkosságban való részvétel büntethetőségének szűkítését. Svájcban például csak akkor büntetik a közreműködőt, hogyha önös érdekből nyújt segítséget (pl. ily módon akar örökséghez jutni). De ha pusztán az a szándék vezérli, hogy valakinek segítsen abban, hogy megszabadulhasson a szenvedéseitől és így például mérget ad neki (nagyon fontos kiemelni, hogy a mérget az öngyilkos maga veszi be), akkor nem büntethető. A hazai szabályozás, amit jórészt az egészségügyi törvény tartalmaz, véleményem szerint tipikus példája annak, amikor egy új demokrácia szinte kényszeresen eleget kíván tenni a jogfejlesztés követelményeinek, és ily módon megelőzi a társadalmat. Ezért azt mondhatjuk, hogy az életmentő vagy az életfenntartó beavatkozás visszautasítása "jogi transzplantátum", idegen test a magyar jogban. Nem véletlen, hogy ezek a szabályok a mindennapos kórházi gyakorlatban szinte soha nem kerülnek alkalmazásra. Elsősorban azért, mert végtelenül bürokratikus, másrészről a hazai környezet nehezen akceptálja a "felülről jött" törvényi változásokat. Ennek ellenére azt gondolom, hogy a jelenlegi szabályozás sok elemében megfelel a nemzetközi emberjogi standardoknak. A fő probléma az, hogy ezek a szabályok nem váltak "élő" joggá. Azt azonban fontos kiemelni, hogy a gyakran mintául szolgáló, német, svájci, holland minták lényegesen cizelláltabbak, jobban illeszkednek a hagyományos jogágakhoz , a szabályozás jellemzően a polgári jogi kódex részét képezi. Ám ezekben az országokban hazánkhoz képest jó tíz évvel később kodifikálták explicit módon az ellátás visszautasításának jogát, ezt megelőzően a hagyományos jogági dogmatikák (büntetőjog, polgári jog) részeként kezelték ezt a problémakört. Az ELTE-ÁJK-n tartott konferenciának milyen szerepe lehet a hazai eutanázia vitákban? A rendszerváltozás óta nem került sor olyan átfogó szakma és tudományos rendezvényre, amelyen a jogászság mellett a történelmi egyházak, a filozófusok, a bioetika művelői és az orvosrend tagjai is helyet kaptak.Én a magam részéről azt tartom eredménynek, hogy a nagyon különböző nézetrendszereket, ideológiákat képviselő embereket (sokszor összeegyeztethetetlen álláspontokkal) sikerült egy asztalhoz ültetni. Hollandiában - ahol legalizálták az aktív eutanáziát - a jogalkotást 30-40 éves társadalmi vita előzte meg. Nálunk ez a vita hiányzik, illetve a konferencia a kezdő lépést jelentheti ezen az úton. Nemrég megjelent könyvében (Az eutanázia a büntetőjogi gondolkodásban) történelmi és kulturális szempontból is körbejárja a kérdést. Többen hiánypótló műként hivatkoznak a frissen megjelent alkotásra. Mi vezette a könyv megírására? A könyvet is azért írtam meg, hogy minél szélesebb körű és magas színvonalú diszkusszió alakulhasson ki erről az összetett kérdésről. Az életvédelem, az eutanázia és a beteg élete végén hozott orvosi döntések szükségszerűen a jogrend peremén állnak, sokszor kibékíthetetlen és feloldhatatlan ellentéteket tartalmazó szellemi áramlatok ütközőpontjában, ebben a környezetben csak türelmes és hosszú munka, valamint interdiszciplináris kongresszusok alapján lehetséges döntéseket hozni. Brys Zoltán eLitMed.hu Dr.Filó Mihály kapcsolódó publikációi: Az eutanázia a büntetőjogi gondolkozásban - Eötvös Kiadó 2009 - ISBN 978-963-284-104-5 Az öngyilkosság a jogtörténetben, Jogtörténeti Szemle 2006/2, pp. 32-36 Az eutanázia a büntetőjogi gondolkozásban - Eötvös Kiadó 2009 - ISBN 978-963-284-104-5 Az eutanázia a német büntetőjogi gondolkodásban, Magyar Jog, 2002/8., pp. 478-484 Kapcsólódó anyagok az eLitMed.hu-n: Újabb viták az eutanáziáról és a palliatív terápiáról Életvégi döntésekről az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra. 
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés  hirdetés  hirdetés  |
