|
TARTALOM
Felvilágosítás és szűrés az Urológiai Hét 2011 programján Figyelemfelkeltő céllal szervezi meg szeptember 12. és 17. között a Magyar Urológusok Társasága az Urológiai Hét 2011 elnevezésű felvilágosító- és szűrőprogramot, a hetedik alkalommal megtartott eseménysorozaton ezúttal nem csak a prosztata betegségeire összpontosítanak. A korábbi években prosztata napok néven rögződött kampány idén a betegségek szélesebb skálájával foglalkozik - derült ki a Magyar Urológusok Társasága (MUT) programsorozatát ismertető közleményéből. Bár a prosztatarák még mindig a vezető halálokok közé tartozik, a MUT szakemberei ezúttal a húgyutak és a kiválasztás szervrendszerének egyéb - szintén súlyos - következményekkel járó betegségeire is szeretnék felhívni a lakosság figyelmét. A kampányban igyekeznek bemutatni a tüneteket, a mögöttük megbújó kóros elváltozásokat és a korai felismerés nyomán meginduló kezelések nyújtotta gyógyulási esélyeket. A szervezet hangsúlyozta, hogy az urológiai problémákkal azért is fontos orvoshoz fordulni, mert azok nem csupán az életminőséget rontják, hanem gyakran összefüggésben lehetnek a szervezet más részeinek súlyos működési zavaraival. A szakmai társaság célja továbbá, hogy az orvoslásnak erről a speciális ágáról is pontosabb képet adjon, alaposabban bemutassa a szerteágazó területeit annak a gyógyító munkának, amely korántsem szorítkozik a dülmirigy betegségeinek kezelésére, alanyai pedig ugyanúgy lehetnek a nők, mint a férfiak. A szűrést végző intézményekről részletes információk a www.prosztatanap.hu honlapon találhatók. 2011. 09. 12. Forrás: MTI Kapcsolódó anyagok: A prosztatarák a második leggyakoribb halálok Új vérvizsgálat a prosztatarák felismeréséért A genetika is segíti a prosztatarák szűrését Összefüggés az elhízás és az agresszívabb prosztatarák között Agresszív kezelés kell az idős prosztatarákosoknak |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





