|
TARTALOM
Egyetem: fertőző agyhártyagyulladást mutattak ki
MTI
Mindent megtesz a fertőző agyhártyagyulladás terjedése ellen az Állami Népegészségügyi Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), miután a héten Budapesten egy egyetemistánál kimutatták a betegséget – közölte Ócsai Lajos, az ÁNTSZ járványügyi főosztályának vezetője szombaton az MTI-vel. A jelenlegi adatok szerint a Corvinus egyetem 22 éves német hallgatója az egyetlen, aki megbetegedett fertőző agyhártyagyulladásban. A főorvos információi szerint a fiatal férfi még időben kórházba került, és jól van. Ócsai Lajos úgy tudja: a fiatalember zárkózott típusú, így csak kevés emberrel van szorosabb kapcsolatban. Ismerősei közül tizenöten már megkapták, hatan, továbbá a beteggel érintkező egészségügyi dolgozók pedig hamarosan megkapják a betegség kezelésére szolgáló antibiotikumot – tette hozzá. A járványügyi főorvos kiemelte: az ÁNTSZ mint mindig, most is nagyon komolyan veszi a betegség megfékezését, mivel átlagosan a megbetegedettek tíz százaléka meghal a fertőző agyhártyagyulladás következtében. Ócsai Lajos szerint Magyarországon lebecsülik a betegség megelőzésére szolgáló, nem kötelező meningococcus védőoltást, pedig - mivel a fertőző agyhártyagyulladás szoros kontaktus útján terjed - a bölcsődei, óvodai közösségekben, valamint a fiatal felnőttek körében gyorsan járványos méreteket ölthet. MTI |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




