|
TARTALOM
Fliegauf Bence elnyerte az Ezüst Medvét Berlinale - Fliegauf: "büszke magyar vagyok" A munkáját segítő embereket méltatta Fliegauf Bence, a Csak a szél című film rendezője szombaton Berlinben, miután alkotása elnyerte a Berlinale zsűrijének nagydíját. Mint mondta, "büszke magyar", ezt azonban "nem könnyű" megélni. Az olyan estéken viszont, amikor magyar film nyeri el a világ egyik legrangosabb filmszemléjén a zsűri nagydíját, mégis "lehet büszke magyarnak lenni" - fogalmazott. Filmje erősen dokumentarista jellegű - vetették fel újságírók. Ezzel kapcsolatban a művész úgy vélte, a romagyilkosságok hatására született film inkább televízióba való, mert a televízió feladata a társadalmi problémák felmutatása. Szerinte hiányoznak a televízióból a társadalmi kérdéseket feszegető filmek, holott éppen ez lenne a feladata ennek a médiumnak. A Csak a szél alkotói kértek is támogatást a magyar tévétársaságoktól. A "csatornák nem adtak semmit, most meg interjúkat akarnak" - mondta Fliegauf. Hozzátette: "ez a teremtmény" - az Ezüst Medve - remélhetőleg hozzájárul ahhoz, hogy legközelebb jobban sikerüljön az együttműködés, mert az olyan alkotások, mint a Csak a szél, nagyon fontos társadalmi problémákról gondolkodtatják el a nézőt. A film a zsűri nagydíja mellett elnyerte az úgynevezett film békedíjat és az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet díját is. Ez utóbbival kapcsolatban Fliegauf Bence elmondta: nagy megtiszteltetés számára az AI elismerése, hiszen a segítő szakmában a romákkal évtizedek óta foglalkozó szakemberek erőfeszítései "sokkal fontosabbak, mint a puszta beszéd a rasszizmusról és az idegengyűlöletről". A romák között dolgozó szociális munkások és egyéb szakértők a film elkészítéséhez is nagyban hozzájárultak - emelte ki Fliegauf. Hozzátette: az alkotás talán hozzájárulhat a "küldetésük finanszírozásához", ahhoz, hogy továbbra is gyakorolhassák hivatásukat. MTI |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




