|
TARTALOM
Fogadjon örökben egy csontvázat minden milánói A világ első igazságügyi orvosszakértője egy milánói kórházban dolgozott - derült ki a mai napig működő kórház egykori temetőjében végzett ásatásokból. Az orvosszakértő két pestisjárványt is túlélt. A népszerű helyszínelő televíziós sorozatokból ismert orvosszakértők elődje a 15. században Milánóban dolgozott. Az azóta is működő Ospedale Maggiore kórház alagsorában indított ásatások számos információval szolgáltak az évszázadokkal ezelőtti egészségügyről. A kórház egykori temetőjéből több mint ötszázezer csontváz került elő: az 1473–1695 között Milánóban meghalt személyek maradványai. Közöttük vannak a várost az ezerhatszázas években sújtó pestisjárvány áldozatai is, melyről Alessandro Manzoni A jegyesek című regényéből tudnak az olaszok. A vizsgálatok azt mutatják, sokan ólommérgezésben vesztették életüket vagy a ma már könnyen gyógyítható artrózisban. A korabeli kórházi feljegyzések és tárgyi leletek alapján azt is megállapították, hogy 1438-ban a milánói kórházban dolgozott a világ legelső igazságügyi orvosszakértője - nyilatkozta Francesca Vaglienti, a milánói egyetem középkori történelmet tanító professzora a Corriere della Sera napilap milánói számának. Az olaszul catelanónak nevezett orvosszakértő a halál tényleges okait kutatta. Nevét az általa viselt vastag védőruháról kapta, ezzel két pestist is túlélt. Vaglienti a sajtón keresztül sürgette a pénz hiányában megakadt ásatások finanszírozását. Elmondta, egy történész és egy antropológus kétéves munkáját tudná támogatni, ha Milánó minden lakosa egy-egy euróval „örökbe fogadna” egy-egy csontvázat. 2011. 06. 27. Forrás: MTI Kapcsolódó anyagok: Csontvázakat is azonosított a professzor DNS profillal |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




