|
TARTALOM
Fogyaszt a cukorbetegséget kezelő hatóanyag Forgalomba kerülhet egy olyan fogyasztószer három éven belül, melynek segítségével fél év alatt két ruhaméretet lehet karcsúsodni. Az injekció fenomenális eredményeket hozott: segített lefogyni a testsúlyukkal küzdő férfiaknak és nőknek. Még öröm is vele a fogyókúra, mert akik használták, úgy nyilatkoztak róla, hogy jó közérzetük is lett tőle. Az eredményeket egy elhízásról szóló konferencián tették közzé. A liraglutide-ot már használják a cukorbetegség kezelésében. Gyártója, a dán Novo Nordisk 5 000 elhízott férfi és nő bevonásával végez definitív kísérleteket, melyek 2013-ra érnek véget. Ha a teljes kísérlet is ugyanolyan sikerrel zárul, mint az eddigi részei, a gyógyszert rutinszerűen írhatják fel a túlsúlyos és elhízott embereknek három év múlva. Már több minr 550 alanyon tesztelték a készítményt. Néhányuk naponta kapott a gyógyszerből. Mások placebot kaptak, vagy orlistatot, ami egy viszonylag régóta kapható, szer hatóanyaga, és amely a zsír felszívódásának csökkentésével fogyaszt. A liraglutide-ot szedők átlagosan 9 kilót fogytak fél év alatt, több mint kétszer annyit, mint az orlistatos csoport tagjai. A legnagyobb adag liraglutide-ot szedők legalább testsúlyuk 10 százalékát leadták, ami majdnem háromszorosa annak, amennyit az orlistatos csoport tagjai ledobtak magukról. A nők derékmérete átlagosan 7,5 cm-t csökkent, és a férfiak pocakja is kisebb lett. A gyógyszert további 18 hónapon át szedték, így a leadott kilók nem kúsztak vissza. Nem úgy, mint az orlistatot szedő csoportban, ahol a résztvevők ismét hízni kezdtek. A liraglutide-ot az inzulinhoz hasonlóan injekciós tollal is lehet adagolni. Olyan hormon az alapja, mely azt az információt szállítja az agynak, hogy ideje abbahagyni az evést, de a termelődésétől számított néhány percen belül le is bomlik. A gyógyszer ezzel ellentétben órákon át a szervezetben marad. „Az első klinikai kísérletek elképesztő eredményekkel zárultak” – nyilatkozta Viggo Birch, a Novo Nordisk igazgatója. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Tervszerűen fogyjunk |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




