TARTALOM

 VISSZA

 


Fuss a rákkutatásért!


MTI

 


Több mint 3 millió forintot tud orvosi műszer vásárlására fordítani a Fuss a Rákkutatásét! Alapítvány a jótékonysági futáson összegyűlt adományokból.

A Puskás Ferenc Stadionban múlt szombaton rendezett eseményen a szervezők becslése szerint több mint 2000 futó vett részt, ebből 1063 regisztrált. Az előzetes összesítések alapján a költségek levonása utáni eredmény 3 millió 423 ezer 500 forint, melyet a szervezők teljes egészében orvosi műszer vásárlására fordítanak - közölte az alapítvány.

Az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) a futást megelőzően országos gyűjtést hirdetett: az összegyűlt kétmillió forintot Túrós András, az OPSZ elnöke a helyszínen adta át. A vállalatok összesen 1 millió 550 ezer forinttal támogatták a rendezvényt, a regisztrált futókból származó bevétel 1 millió 594 ezer 500 forint volt. Az eseményre összesen 5 millió 473 ezer 500 forint gyűlt össze. Felajánlók híján a szervezőknek idén kiadást jelentett több olyan tétel, - trikó vásárlás, nyomtatás, bérleti díjak - melyeket az elmúlt években adományként kaptak, így az ez évi rendezvény költsége 2 millió 50 ezer forint volt.

A szervezők az adományokból származó megmaradt termékeket - üdítő, müzli, víz - az előző évekhez hasonlóan a Heim Pál Gyermekkórház kis betegeinek és a Semmelweis Egyetem 1. számú Gyermekklinikájának adták át.
Az esemény után megmaradt pólókat az alapítvány 1000 forintért elárverezi, az ebből befolyó összeget is orvosi eszköz vásárlására fordítják.

MTI

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Fuss a rákkutatásért!