|
TARTALOM
Gombelemek a nyelőcsöben Súlyosan károsíthatják a kisgyermekek nyelőcsövét a véletlenül lenyelt gombelemek, derült ki egy nemrég közzétett elemzésből. Ez azért aggasztó, mert a gombelemek gyakran kisebbek, mint egy pénzérme és a háztartásban rendkívül sok elektromos eszközben megtalálhatók. Stanley J. Kimball, az ohiói Mount Carmel Egészségügyi Központ kutatója 10 fiú- és lánygyermeket tanulmányozott, akik 1998 és 2008 között gombelemet nyeltek, a legfiatalabb életkora 10 hónap volt. Az elemzés az Archives of Otolaryngology – Head & Neck Surgery folyóirat szeptemberi számában jelent meg. Valamennyi esetben endoszkóp segítségével távolították el a lenyelt gombelemet mellkasröntgen- és CT-vizsgálatot követően. A lenyeléstől a kezelés megkezdéséig eltelt idő 6 óra és 30 nap között volt, a kis betegek felénél látták, ahogyan lenyeli a gombelemet, illetve köhögéssel kerültek be, ketten elmondták, mi történt velük és fájós torokra panaszkodtak. A három fennmaradó kis páciens más okok miatt került kórházba, a diagnózisra véletlenül derült fény. A gombelemek lenyelést követően elakadnak a nyelőcsőben és a testnedvek hatására létrejövő elektromos kisülés súlyos égést és szövetkárosodást okozhat. A vizsgált gyermekek esetében azoknál tapasztalták a legsúlyosabb károsodást, akiknél a leghosszabb idő telt el a gombelem lenyelése és a diagnózis között, két esetben észleltek nyelőcsőperforációt, egy esetben pedig a légcső is károsodott. 1998-ban 2 ezer ilyen baleset történt az Egyesült Államokban, ez a szám a következő nyolc évben 80 százalékkal emelkedett. Az érintettek száma azonban még így is igen alacsony, sokkal több gyermek esik áldozatul autóbalesetnek, eséseknek, fulladásnak vagy égésnek. „Bár a gombelem lenyelése nem vált gyakoribbá, azonban 1985 és 2009 között közel hétszeresére nőtt a súlyos és végzetes kimenetelű esetek száma” – mondta Dr. Lee Sanders, a Miami Egyetem gyermekgyógyász docense. „Az emelkedés legnagyobb része az elmúlt öt évben következett be, ezért pedig a 20 mm-es lítiumos gombelemek növekvő népszerűsége a felelős.” A szakértők szerint nem az a megoldás, hogy száműzzük a gombelemeket, hanem intelligensen kell őket használnunk. A legtöbb baleset akkor történik, amikor a gyermekek ki tudják venni az elemet például a garázsajtó távirányítójából, a számológépből, a karórából, a távirányítókból és az elektronikus játékokból. Ezért azt javasolják, hogy minden terméknél csak valamilyen szerszám segítségével lehessen eltávolítani az elemet. Forrás: Medipress |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




