|
TARTALOM
Gyerekkori traumák és a krónikus fáradtság szindróma Amerikai szerzők vizsgálták a gyermekkori traumák és a felnőttkori krónikus fáradtság szindróma (Chronic Fatigue Syndrom – CFS) összefüggését, valamint neuroendokrin vonatkozásait. 19 381 felnőtt személy közül választották ki a 113 CFS-ben szenvedő beteget, és a 123, az előbbi csoportnak mindenben megfelelő kontrollcsoportot. A CFS-ben szenvedők szignifikánsan nagyobb számban számoltak be gyerekkori traumatizációról és pszichopatológiás eseményekről, mint a kontrollszemélyek. A CFS kialakulása szempontjából a gyerekkori trauma hatszoros kockázatot jelentett a kontrollcsoporthoz képest. Az anamnézisben szereplő nemi erőszak, érzelmi bántalmazás és elhanyagoltság mutatta a legnagyobb különbséget a CFS-ben szenvedők és a kontrollcsoport között. Egyenes összefüggés mutatkozott a bántalmazás foka és a CFS kockázata között. A nyál ébredés utáni kortizolkoncentrációja csak a gyerekkorban traumatizált CFS-eseteknél mutatott csökkenést a kontrollcsoporthoz képest, a gyerekkori traumát el nem szenvedett CFS-betegeké nem. A szerzők konklúziója szerint a gyerekkorban elszenvedett bántalmazás, traumatizáció jelentős rizikótényező a későbbi krónikus fáradtság szindróma kialakulása szempontjából. E mellett úgy tűnik, hogy a neuroendokrin működési zavar – a CFS finom jelzője – is összefüggésben áll a gyerekkori történésekkel. Ez a korai, fejlődéskori bántalmazások biológiai összefüggéseire is utal. A vizsgálatok felhívják a figyelmet a patofiziológiai kutatások jelentőségére és a CFS egyik megelőzési lehetőségére. Szemlézte: Házijogorvos, dr. Szatmári Marianna Forrás: Arch Gen Psychiatry 66(1):72-80. WONCA Kulcsszavak gyermekkori traumák, krónikus fájdalom szindróma, neuroendokrin zavarok, reggeli kortizolszint |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





