TARTALOM

 VISSZA

 


Gyomorrák - veszélyeztetett fiatal felnőttek




 

Az Egyesült Államokban szinte minden népcsoportban csökken a gyomorrák előfordulása, egy új tanulmány azonban rávilágított, hogy a betegség fiatal felnőttekben aggasztó módon növekvő tendenciát mutat.
A gyomor alsó szakaszán kialakuló daganat inkább a Helicobacter pylori által okozott fertőzéssel, míg a felső szakasz inkább a nyelőcső-refluxszal mutat összefüggést. A legtöbb gyomorrákos beteg a 65 és annál idősebb kórcsoportból kerül ki, míg etnikailag az Egyesült Államokban a feketék, az ázsiai illetve a latin-amerikai származásúak a legveszélyeztetettebbek.
Dr. Charles Rabkin és az Amerikai Nemzeti Rákintézet kutatói által a Journal of the American Medical Association május 5-i számában közölt tanulmány megerősítette, hogy az utóbbi harminc évben a gyomorrák kialakulása egyre csökken, azonban ezzel ellentétben a 25 és 39 év közötti korcsoportban növekedést mutat.
Rabkin munkacsoportja az epidemiológiai adatbázisból 39 003 esetet vizsgált, akiknél 1977 és 2006 között állították fel a gyomorrák diagnózisát. Az adatokat időszakonként kor, etnikum, és más faktorok alapján elemezték.
Megállapították, hogy az alsó gyomorszakasz daganatos megbetegedése minden etnikumban csökkent – a jobb higiéné miatt egyre csökken a Helicobacter pylori fertőzés, ráadásul a baktérium antibiotikum segítségével kiirtható.
Ezzel szemben a fehérek között a 25 és 39 év közötti korcsoportban ugyanez az arány évente 2,7%-kal nőtt. Rabkinék értetlenül állnak a jelenség magyarázata előtt. Elméleteik szerint változott az a kor, amikor az emberek fertőződnek a baktériummal, illetve az is lehet, hogy előtérbe kerültek a nem Helicobacter pylori okozta tumoros megbetegedések is. Többek között a sós és sóval tartósított ételeket, illetve a dohányzást említik meg.

Forrás: Medipress


Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Gyomorrák - veszélyeztetett fiatal felnőttek