|
TARTALOM
H1N1: Eddig 80 millió fertőzött és 16 000 halott az USA-ban Az USA-ban 16 000 embert halt meg a H1N1-influenzavírus okozta fertőzésben, a megbetegedések száma pedig mostanra elérte a 80 milliót – közölte a CDC. A H1N1-vírus tavaly áprilisi azonosítása óta 360 000-en kerültek kórházba az USA-ban. Eddig 61 millióan kaptak vakcinát (ez a népesség 20,3%-a), a magas kockázatú csoportok jelentős többségét viszont még nem oltották be. A CDC megerősítette, hogy a járvány visszaszorulóban van. Ugyanakkor ismét figyelmeztetett arra, hogy a vírus még mindig sok államban fertőz, viselkedése rendkívül kiszámíthatatlan: visszatérhet vagy akár mutálódhat is. Az eddigi adatok szerint az USA-ban sertésinfluenzaként is ismert H1N1-influenza ugyan nem szedett több áldozatot, mint a szezonális influenza, ám ez a járvány jellemzően több fiatal áldozatok követelt. Míg a tipikus influenzavírusok esetén a halottak 90%-a 65 évesnél idősebb, addig a 2009 A(H1N1) által okozott fertőzés 90%-ban ennél sokkal fiatalabbaknál jelentkezik súlyos, olykor fatális formában. Eddig 1730 amerikai gyermek halt meg a H1N1-vírus miatt. Az egészségügyi hatóságok korábban hónapokon át azért harcoltak, hogy a gyártók időben elkészítsék és leszállítsák a szükséges mennyiségű oltóanyagot. Jelenleg– az oltóanyag késése után és a járvány csillapodtával – azért kampányolnak, hogy a veszélyeztetettek megkapják a védőoltást. A felmérések szerint a lakosság jelentős részének fenntartásai vannak az az oltással kapcsolatban, és nem kér vakcinát. Az USA-ban eddig nagyjából a gyermekek 29,4%-át oltották be, egy másik veszélyeztetett csoport, a terhes nők esetében pedig 38% az oltottsági arány. Az amerikai egészségügyi dolgozóknak mindössze 22%-a kapta meg a vakcinát, jóllehet ők nagyobb eséllyel fertőződnek, és adják tovább a vírust. Forrás: CDC Kulcsszavak H1N1-influenza, pandemia, járvány, védőoltás, vakcina |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





