TARTALOM

 VISSZA

 


Hagyjanak fel a rezidensek az "elvándorlásra felszólító értelmetlen toborzó munkával!"


MTI

 



A kormányzati honlapra is felkerült hétfőn az a levél, amelyben Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár nyomatékosan kéri a rezidensektől, hogy hagyjanak fel az "elvándorlásra felszólító értelmetlen toborzó munkával!".

Az államtitkár előző nap az MR1-Kossuth Rádiónak nyilatkozva azt mondta: baráti hangú levelében az elvándorlásra toborzás helyett a közös munka folytatását javasolja a rezidenseknek. Úgy fogalmazott, ebben "az iszonyúan kiélezett gazdasági helyzetben követelésekkel csak bajt lehet elérni". A megoldást csak közösen, kemény munkával lehet megtalálni - tette hozzá.
Szócska Miklós kiemelte, hogy a szövetséggel együtt átdolgozott Markusovszky Lajos ösztöndíjprogram második köre meglehetősen sikeres, naponta negyvenen jelentkeznek. Az államtitkárság és a rezidensszövetség együttműködésére utalva az államtitkár nyílt levelének címe: 374, mivel mostanáig ennyi rezidens jelentkezett a kibővített rezidensi ösztöndíjprogramra. Az államtitkár szerint ez a szám azt mutatja, hogy a decemberi határidő lejárta előtt biztosan be fog telni a keret, tehát megtalálták azt a modellt, amely alkalmas a rezidensek itthon tartására.
Szócska Miklós szerint a következő években az intézményi hatékonyságból több száz millió forintot nyernek majd, és így lépésről lépésre az összes rezidensre kiterjesztik majd ezt a fajta támogatást.
Mint mondta, levelében arra is kitért, hogy a rezidenseknek képzésükben a hallgatói önkormányzati jogosítványokhoz hasonló jogokat adnának. Az államtitkár megjegyezte: a rezidenseknek ahelyett, hogy az országot járva felmondásra buzdítják a kollégákat, inkább a polgármesterekkel kellene egyeztetniük arról, hogy segítsék a települések egészségügyi intézményeiben dolgozók letelepedését.
Az államtitkár a kormányzati oldalra felkerült nyílt levelében emlékeztetett, hogy az elmúlt év során a rezidensekkel együttműködve kétszer is korrigálták képzésük szabályrendszerét, "rugalmasabbá, élhetőbbé" tették a rendszert. Ezzel az államtitkár szerint élesen szemben áll a rezidensek ultimátumként megfogalmazott követelése és a tömeges kivándorlással való fenyegetésük.
Szócska Miklós kiemelte, hogy az ösztöndíjprogram nem csak egy, és nem is az első lépés helyzetük rendezésére, hanem egy folyamat része. Ennek kapcsán - többek között - javasolta, hogy dolgozzanak együtt a Markusovszky ösztöndíjprogram kiterjesztésén, akár nemzetközi szintre is.
Emellett azt kérte, hogy a szaktárca emberi erőforrás fejlesztési programjaiba delegáljanak szakértőket, gyakornokokat, akik részt vesznek a tervezésben és a megvalósításban, és dolgozzák ki együtt a szakképzési rendszer megújításának részleteit.
"Hagyjatok fel az elvándorlásra felszólító értelmetlen toborzó munkával, itthon van küldetésetek!" - fogalmazott levele végén az államtitkár.

Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke vasárnap az MTI-nek azt mondta, a levélről a médiából értesült, részleteit ezért egyelőre nem kommentálja. Ugyanakkor hozzátette: szövetségük minden olyan ajánlatot megfontol, ami képes az orvosok kényszerelvándorlását érdemben csökkenteni, de nem csak számukra, hanem az egész orvostársadalomnak kell méltó bér- és munkakörülményeket teremteni.


MTI

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Hagyjanak fel a rezidensek az "elvándorlásra felszólító értelmetlen toborzó munkával!"