TARTALOM

 VISSZA

 


Haldoklók bölcs mondásai - Játsszon velünk!


Haldoklók bölcs mondásai - Játsszon velünk!
NZS

 

Apophthegmata morientum


Az is rendteremtő igényünket tükrözi, hogy a szavak és üzenetek káoszából mohón vadászunk az első és utolsó megnyilvánulásokra: a gyermek első szavaira, szeretteink utolsó üzenetére. Számos nagy ember van, akinek tudni véljük utolsó mondatait, életének az az utókor számára útjára bocsátott végső összegzését; mondhatni esszenciáját az ittlétnek. Mindez persze okot szolgáltat az iróniára is, amint azt például Szerb Antal írta egy híres íróról, akinek a formális viselkedéshez fűződő túlzott vonzalmát tükrözték ekképpen elvesztegetett utolsó szavai: Drága uram, foglaljon helyet!

„Ha tudtam volna, hogy ilyen sokáig fogok élni, jobban vigyázok magamra” – mondta állítólag századik születésnapján a híres amerikai dzsesszzenész, Eubie Blake. Rá egy hétre meghalt.
Apophthegmata morientum: a latin kifejezés azt jelenti: haldoklók bölcs mondásai.

Tippelje meg a választ! Ön szerint az alábbi mondatok melyik híres ember utolsó szavai voltak?

A megfejtést küldje el a kulturális szerkesztőnek: a nagy.zsuzsa@lam.hu e-mail címre! Játékos kedvű helyes megfejtők jutalom könyvet kapnak.

A helyes megfejtést sorozatunk következő részében közzé tesszük.

……………
Haljak meg kedvesem? De hát ez lenne az utolsó dolog, amit megtennék!
Heine
Groucho Marx
Toulouse-Lautrec


Jól vagyok!
Dürrenmatt
H. G. Wells
Orson Welles

Ezek a függönyök megölnek engem, valamelyikünknek mennie kell!
Lord Byron
Moliére
Oscar Wilde

Rendben, akkor kimondom: Dante megőrjít!
El Greco
Lope de Vega
Boccaccio

Kritón, egy kakassal tartozunk Aszklépiosznak; el ne mulasszátok megadni!
Platon
Szókratész
Szophoklész

Ez abszurd, ez abszurd!
Arthur Miller
Sigmund Freud
Thomas Mann

Utálnék kétszer meghalni. Annyira unalmas!
Ferenc Ferdinánd
Maria Antoinette
Lord Nelson

Most nem az a pillanat van,
amikor ellenségeket kell gyűjtenem.
Rousseau
Gandhi
Voltaire

Igyatok az egészségemre!
Nietzsche
Chaplin
Picasso

Unok mindent!
Churchill
Matisse
Van Gogh


Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Haldoklók bölcs mondásai - Játsszon velünk!