TARTALOM

 VISSZA

 


Hamarmunka kárt okozhat




 

Bécsben 19 év alatt holdingosították az osztrák főváros 19 egészségügyi intézményét, alakították ki az új infrastruktúrát, amellett, hogy a tagintézmények megtartották szakmai önállóságukat.

Pesti Imre egészségügyért felelős főpolgármester-helyettes nemrégiben, egy konferencián ismertette azt a tervet, amely szerint a 12 fővárosi tulajdonban lévő egészségügyi intézményt a későbbiekben holdingban kívánnák működtetni. Pesti már akkor arról tájékoztatott, hogy idén ősszel megteszik az első lépéseket az átszervezés érdekében, 2013-ban már csak a „finomhangolás” lenne hátra Budapesten. A pénzügyi, vagyonkezelési, stratégiai és operatív teendők központosításával egyenletes ellátást tudnának biztosítani a betegeknek. Ha később kialakulna valamiféle együttműködés a fővárosi országos intézményekkel, és egyetemi klinikákkal, még néhányat ki lehetne vonni a fővárosi intézmények ellátási feladatai közül.


Pesti Imre egészségügyért felelős főpolgármester-helyettes (forrás: pestiimre.com/)




– Nem biztos, hogy minden területet össze kell vonni, sőt, kívánatos lenne kórházanként egy-egy prioritást megtartani, amely az adott intézmény sajátja, és abban érvényesülni tud – mondta az eLitMed.hu megkeresésére egy szakértő. – Az átalakításhoz idő, pénz és energia kell, egyelőre nem látni, hogy milyen mértékű lenne az átszervezés. Az együttműködés hasznos lehet, amennyiben szofisztikáltan hajtják végre a beszerzések, szolgáltatások működtetése területén. Amire egészen biztosan nagy szükség lesz még a beszerzések központosítása előtt, s erre forrást is biztosítani kell, az az egységes informatikai rendszer kialakítása, s a fogalmak tisztázása. Így például jelenleg intézményenként változhat a „katéter” fogalma, ami itt szívkatétert, másutt urológiai katétert jelent. A beszerzést tehát csak azután lehet összevonni és együtt versenyeztetni, ha előtte egységesítik a könyvelési, diagnosztikai rendszereket.

Pesti Imre kijelentésére, amely szerint előzetes egyeztetésekbe nem akar belemenni, mert akkor szerinte soha nem áll fel az új rendszer, a szakértő úgy reagált, hogy az időhúzás legalább akkora kárt okozhat, mint egy kidolgozatlan rendszer túl gyors bevezetése:
– A mérethatékonyságnak lefelé és fölfelé is érvényesülnie kell, hiszen ha túl nagy az intézmény, és csak egyetlen ponton megcsúszik a rendszer, a lavina a gyenge pont mentén az egész struktúrát összedöntheti.

eLitMed.hu – T.O.


Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Hamarmunka kárt okozhat