|
TARTALOM
Hamburger koleszterinszint-csökkentővel? Az American Journal of Cardiology folyóiratban megjelent tanulmány szerint a koleszterinszint-csökkentő szerek a szívbetegségek tekintetében képesek ellensúlyozni a gyors éttermi ételek által okozott kárt. „A koleszterin-csökkentő szerek nem semlegesítik a sajtburgerek és sült krumplik minden egészségre káros hatását. A legjobb elkerülni a zsíros ételek fogyasztását. De úgy találtuk, hogy egy esetleges szívroham kockázatát ezek a szerek nagyjából ugyanolyan mértékben csökkentik, mint amilyen mértékben a gyors éttermi ételek növelik” –mondta a kutatás vezetője, Dr. Darrel Francis. Ugyanakkor Peter Weissberg, a British Heart Foundation orvosigazgatója szerint a koleszterinszint-csökkentők ugyan életbevágóan fontosak a szívbetegeknek és a komolyan veszélyeztetetteknek, de nem varázsszerek. Inkább szorgalmazni kellene, hogy az emberek egészséges étrendet kövessenek és rendszeresen mozogjanak. Dr.Franz Messerli szerint, aki két New York-i kórház magas vérnyomástól szenvedőket kezelő programjának vezetője, ha az éttermek az ételek mellé gyógyszereket adnának, hamis üzenetet közvetítenének hamburgerevők felé, ugyanis ez a hízelgő gesztus hamis biztonságérzetet keltene. A szerek ugyan kompenzálják a koleszterinbevitelt, de attól még ezek az ételek magas sótartalmúak, rostban szegények és nagyon sok kalóriát visz be velük a fogyasztó. Az egyik ilyen alacsony dózisú gyógyszer, a simvastatin, a legtöbb brit gyógyszertárban már recept nélkül kapható, míg mások, mint például a rosuvastatin és az atorvastatin – melyek mellesleg a legkeresettebb gyógyszerek a világon – csak receptre írhatók fel. Az Egyesült Államokban és Magyarországon minden ilyen gyógyszer vényköteles. „Habár az egészséges életmódot nem lehet helyettesíteni, ezek a gyógyszercsomagok alacsony áron elérhető védelmet biztosítanak a negatív hatásokkal szemben” – állította Francis, akinek kutatócsapata nem áll kapcsolatban sem étteremlánccal, sem gyógyszergyártó céggel. Kutatásukat korábbi tanulmányok eredményeire alapozták, amelyek azt taglalták, hogy egy embernél a szívroham kockázata mennyire növekszik meg a napi zsírbevitellel. Ezt pedig összevetették hét korábbi vizsgálat eredményével, amely a koleszterinszint-csökkentők hatását vizsgálta. „Miért ne lehetne a kockázatot csökkentő gyógyszereket ugyanúgy ingyen biztosítani, mint az egészségtelen sót vagy ketchupot? ” - fejtette ki Francis a cikkben. „Egy adag ilyen gyógyszer nem kerülne sokkal többe, mint egy kis adag ketchup.” Forrás: Medipress |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





