|
TARTALOM
Húzóágazat lehetne a balneoterápia - Interjú dr. Bender Tamással Magyarország területének négyötöde alatt termálvíz van, de nincs eléggé kihasználva gyógyító ereje. A gyógyfürdők főleg mozgásszervi betegségek kezelésére ajánlja vizeiket. Kevés a tudományos kutatás a fürdőkben, nehéz meggyőzni a fürdővezetőket és a gyógyidegenforgalom szakembereit, hogy támogassák a tudományos munkát – sorolta a balneológiai szakma által megfogalmazott nehézségeket Prof. Dr. Bender Tamás, a szakmai kollégium balneológiai tagozatvezetője. Milyennek látja szakmája helyzetét? Eddig a reumatológiai és fizioterápiás szakmai kollégiumhoz tartozott a balneoterápia és egy szakcsoporttal képviseltette magát. Előrelépést jelent, hogy most önálló tagozatot kapott ez a tradicionális gyógymód – mondta Prof. Dr. Bender Tamás, a Budai Irgalmasrendi Kórház fizioterápiás osztályvezető főorvosa, a SZOTE egyetemi tanára Melyek a legfontosabb megoldandó feladatok? A Széchenyi Tervben szerepel a balneológia, kiemelten kezeli az egészségturizmust a kormány, még akkor is, ha nem mutatkozik meg a ráfordított költségekben. Magyarországnak nincs olaja, aranya, de van termálvize, az ország négyötöde alatt termálvíz van, ezt kellene jobban hasznosítani. A kollégium feladata, hogy tudományos evidence based medicine - nel legyenek alátámasztva a kezelések. Koordinálni kell a balneológia tudományos eredményekkel való alátámasztását, a kutatást és megpróbálni bevezetni az egyetemi képzést, esetleg annak fizetőssé tételét a külföldi hallgatók számára. Emellett helyre kell tenni a gyógyfürdők finanszírozását. Sarkalatos pont, hogy mennyit kap a gyógyfürdő kassza az OEP-től. Ugyanis egyre kevesebb beteg tudja megfizetni a támogatott fürdő kezeléseket. A Semmelweis Terv keretében mit javasol a szakmai kollégium részéről? Érdemes jobban odafigyelni a balneoterpiára hiszen anyagilag is húzó ágazat lehet a gazdaság számára. Nehéz a gyógyszergyárakkal konkurálni a kutatás támogatását illetőleg. A turizmus használja az eredményeket, de nem támogatja a kutatást. Üdítő kivétel a hajdúszoboszlói gyógyfürdő, ahol felismerték a kutatás fontosságát és nyereségükből visszafordítanak a tudományos munkákba. A hazai fürdőket nemcsak mozgásszervi betegségekre, hanem pl. a kénes vizű fürdőket bőrbetegségekre, a sós vizű fürdőket nőgyógyászati betegségekre is használhatjuk. A gyógyvizek ivórákra alkalmazása kihasználatlan. Nehéz meggyőzni a gasztroenterológusokat, hogy végezzenek tanulmányokat s nehéz a gyógyszergyárakkal konkurálni. Inhalációs célokra is elvétve használják a gyógyvizeket, pedig kiválóak orr-melléküreg betegségekre. Más országokban élnek az ivókúrákkal, mint például Csehországban, Karlovy Varyban. ![]() Bender Tamás (fotó: Spilák Zsuzsa)
|
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI A nyomor bugyraiban Jól fizető állását önkéntes munkára cserélte - Nyomor közeli élmények a szabadságért cserébe
Tovább
Borderline és stigmatizáció Dr. Ratkóczi Éva személyközpontú- és kognitív-viselkedésterápiás kiképző pszichoterapeutát kérdeztük a borderline személyiségzavar megjelenítésének jellemzőiről.
Tovább
Húsz év a tehetségekért A tehetség minden téren egyik legfőbb kincsünk. Az egész oktatási folyamatban jelen kell, hogy legyen az idevágó figyelem. A tudományos művészeti és társadalmi fejlődés, haladás záloga.
Tovább
Az önazonosság lehetőségei Palya Bea előadóművész beszél a valóság és a mese kapcsolatáról, az önkísérletekről, az élet és halál összefüggéseiről.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





