|
TARTALOM
Ikertestvérétől kapott petefészekkel esett teherbe és szült Egy kromoszómabetegséggel együtt élő nő a világon elsőként az ikernővérétől kapott petefészek segítségév elesett teherbe, és egészséges lánynak adott életet. A Victoriának keresztelt baba Párizs környékén született március 8-án, és az orvosi vizsgálatok megerősítették, hogy sem édesanyjától, sem nagynénjétől nem örökölte a Turner szindrómát. Az anya, a francia Karine Thiriot másfél évtizede várta, hogy teherbe essen (Barcelonában mesterségesen megtermékenyített petesejtet is ültettek a szervezetébe), míg végre közel 39 éves korában megszületett várva várt gyermeke. Dr. Jacques Donnez, belga szülész-nőgyógyász 2009. augusztusában végezte el a szövetátültetést, amely Európában az első ilyen jellegű beavatkozás volt, és aki azóta már egy másik hasonló operációt is elvégzett. Karine-nak a Turner szindróma következtében hiányzott a saját petefészke, de a szintén Turner szindrómás ikernővérének már volt két saját gyereke, így ideális petefészekdonornak ígérkezett. Az egypetéjű ikrek közötti szövetátültetés nem igényel kilökődés elleni kezelést, a kilökődés ugyanis komoly veszélyt jelentene a terhesség kihordására. A Turner-szindróma veleszületett kromoszóma-rendellenesség, amely átlagosan 2500 nő közül egynél fordul elő. Néhány hónappal a transzplantáció után Karine reprodukciós ciklusa saját magától helyreállt, és természetes módon teherbe tudott esni. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Nem tükörkép hasonmások az ikrek világa |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




