|
TARTALOM
Inkább öröklődnek a szívbetegségek, mintsem életmód miatt alakulnak ki A koszorúér-betegséggel élő szülők gyerekeinél örökletes okok miatt nagyobb a szívbetegségek kockázata, nem pedig a család életmódja következtében - idézte svéd kutatók megállapítását a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása (http://www.telegraph.co.uk). Az korábban is ismert volt, hogy a koszorúér-betegségben szenvedők gyerekeinél nagyobb valószínűséggel alakul ki az állapot, mint egészséges szülők gyerekeinél, azt azonban eddig nem igazolták, hogy ennek hátterében örökletes okok állnak-e vagy a család életmódjának későbbi másolása. A svédországi Lund egyetemének kutatói több mint 80 ezer olyan ember adatait elemezték, akiket kis korukban örökbe fogadtak, így a befogadó szülők által teremtett életkörülmények között nőttek fel. Az így felnevelődött emberek egészségügyi adatait olyanokéval vetették össze, akik biológiai családjukban nőttek fel. A kutatók úgy találták, hogy 60 százalékkal nagyobb volt a koszorúér-betegség megjelenésének valószínűsége a kontrollcsoporthoz képest azoknál, akik biológiai szülei maguk is e betegséggel éltek, nem találtak viszont kockázatnövekedést azoknál, akik örökbe fogadó szülei közül volt egyik vagy mindkettő érintett. 2011. 08. 29. Forrás: MTI Kapcsolódó anyagok: Szívbetegséget okozhat a túl sok munka A szívbetegség megelőzhető vidámsággal és zenével Az alultáplált gyermekek esélyesebbek a szívbetegségre A hirtelen szívhalál összefügg az életmóddal |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




