TARTALOM

 VISSZA

 


Ismét REHA HUNGARY 2009


Ismét REHA HUNGARY 2009


 

A REHA Hungary a legnagyobb hazai rendezvény a rehabilitáció területén, amelyen tavaly mintegy tízezren fordultak meg és az egyetlen, amely egyszerre kínál programokat a szakembereknek, a rehabilitációban érintetteknek és a széles nagyközönségnek. A rendezvény célja a fogyatékossággal élő emberek hátrányainak enyhítése, a társadalomban ma is élő előítéletek csökkentése, a korszerű rehabilitációs eszközök, módszerek és szolgáltatások bemutatása, amelyek a fogyatékos és az idős emberek életminőségének javítására és társadalmi beilleszkedésük elősegítésére szolgálnak.


A REHA Hungary 2009 elsődleges témája - a komplex rehabilitáció mellett - az elsősegélynyújtással, a sürgősségi betegellátással és ennek a hatékonyabb rehabilitációra gyakorolt hatásával foglalkozó főtéma, amelynek keretében a tervek szerint minden ezzel kapcsolatos, elsősorban a megelőzéshez és a helyszíni teendőkhöz kötődő terület bemutatásra kerül.

Továbbra is jelen lesznek a korábbi években sikeres prevenciós blokkok, mindazokkal az ingyenes szűrésekkel, amelyek a tavalyi látogatók számára az egyik legnagyobb vonzerőt jelentették. Az Esélyegyenlőségi Napon szórakoztató és sportprogramokkal is várjuk az érdeklődőket.


Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Kontrasztanyagok