TARTALOM

 VISSZA

 


Kávéval a cukorbetegség ellen – de hogyan?




 

Sok tanulmány kimutatta, hogy a kávé, reggeli repülő-rajtunk startgépe nem csak álmos vágyunk tárgya, de a cukorbetegség kialakulása ellen is véd – ám egyik sem árulta el eddig, hogyan.

Most, az UCLA kutatói felfedeztek a lehetséges molekuláris mechanizmust, amely indokolhatja a kávé védő hatását. Egy fehérje, az úgynevezett nemi hormont kötő globulin (SHBG) szabályozza a szervezetben a nemi hormonok, a tesztoszteron és az ösztrogén biológiai aktivitását, amelyekről már régóta úgy gondolják, hogy szerepet játszanak a kettes típusú cukorbetegség kialakulásában. És a kávé fogyasztása, mint kiderült, növeli az SHBG szintjét a plazmában.

A Diabetes folyóirat legutóbbi száma hírül adta, hogy egy új tanulmány, melynek első szerzője Atsushi Goto, az UCLA (University of California, Los Angeles) doktorandusza volt, kimutatta, hogy azokban a nőkben, akik legalább négy csésze kávét isznak naponta, kevesebb, mint fele valószínűséggel alakul ki cukorbetegség, mint a kávét nem ivókban. Amikor az eredményeket korrigálták az SHGB szintre, a védő hatás eltűnt.

Már korábbi tanulmányok is bizonyították, hogy a kávéfogyasztás, és a kettes típusú diabétesz kialakulásának valószínűsége egymással fordított arányban állnak. Úgy gondolták, hogy a szervezet glukóz-toleranciája az anyagcsere szint növekedése vagy az inzulin-tolerancia növekedése miatt javul.

Dr. Simin Liu, az UCLA epidemiológia és gyógyszer tanszékének professzora és munkatársai egy korábbi kutatásukban kimutatták, hogy két különböző változata van az SHGB-t kódoló génnek, s ezek befolyásolják a diabétesz kialakulásának valószínűségét: az egyik csökkenti, a másik növeli a vérben levő SHGB szintjétől függően.

Egy sor vizsgálat kimutatta azt is, hogy az SHBG nem csak a biológiailag aktív nemi hormonokat szabályozza, de a különböző sejtek receptoraihoz is közvetlenül kötődik nemi hormonok jelzésének közvetítőjeként.

Úgy tűnik, hogy az SHGB szintje tükrözi a diabétesz kialakulására való érzékenységet – mondja Liu – ugyanakkor az SHGB szintje befolyásolható diétás tényezők által is, így például kávé fogyasztással. Az alacsonyabb szint magasabb kockázati szinttel jár együtt.

A vizsgálat során a kutatók 359 új cukorbeteget vizsgáltak, korra nemre s rasszra reprezentatív mintát, melynek résztvevőit egy másik, 40000 fős vizsgálat résztvevői közül választották ki.

A kávénak egy másik egészségvédő hatása is ismertté vált a közelmúltban. A Floridai Egyetem kutatói 55 Alzheimer-kóros egeret vizsgálva megállapították, hogy a koffein gátolta a betegséget jelző fehérje-lerakódások kialakulását az állatok agyában. A memóriazavarokat mutató egerek a kísérlet idején 18-19 hónaposak voltak, ami nagyjából 70 éves emberi kornak felel meg. Az egerek egyik csoportja koffeinnel dúsított, másik fele tiszta vizet ivott. Naponta öt kávénak, mintegy 500 milligramm koffeinnek megfelelő mennyiséget vettek így magukhoz az anyagból a rágcsálók. A kutatók szerint két csésze capuccinónak, 14 csésze teának vagy 20 pohár kólának felel meg ez a napi adag.

Két hónap elteltével újra elvégezték az egereken a memóriatesztet és azt tapasztalták, hogy a kávézó csoport sokkal jobban teljesített, mint korábban, gyakorlatilag úgy, mintha nem lett volna beteg, míg a tiszta vizet ivók állapota nem változott. A kutatók azt is feltételezik, hogy a koffein a gyulladást is csökkenti az állatok agyában. Az eredeti tanulmányt a Journal of Alzheimer,s disease című szakfolyóiratban tették közzé.

A rendszeres kávéfogyasztásból az emberek is profitálhatnak. Egy finn kutatás közel 1400 kávéfogyasztót követett nyomon több, mint két évtizeden át és arra világított rá, hogy a legjobb hatás a napi három-öt kávét ivó negyvenes-ötvenes korosztályban tapasztalható.
Esetükben 65-70 százalékkal csökkent annak esélye, hogy hetvenes éveikben Alzheimer-kór alakuljon ki bennük.

Szemlézte: elitmed.hu, Kolin Péter

Forrás: www.sciencedaily.com


Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Kávéval a cukorbetegség ellen – de hogyan?