TARTALOM

 VISSZA

 


Kellően biztonságosak az alternatív szülőszobák




 

Az alternatív szülőszobákban 18 százalékkal kevesebb érzéstelenítőre van szükség, 22 százalékkal kevesebb oxitocint használnak, és a negyedik hónapban 4 százalékkal több édesanya szoptatja még gyermekét. A császármetszések aránya 11 százalékkal kevesebb.

9 tanulmány 10 ezer kismamáját vizsgálták, akiknek véletlenszerű besorolással hagyományos illetve alternatív szülőszobában (ágynélküli szobák vagy otthoni körülményeket idéző szülőszobák) kellett szülniük. „A szülés körülményei nemcsak a kismamákra hatnak, hanem az egészségügyi személyzetre is” - derül ki a torontói Dr. Ellen Hodnett által vezetett kutatásból.

Az alternatív körülmények között dolgozó bábák jobban odafigyelnek a kismamák igényeire, bátorítják őket, hogy válasszák ki a számukra legkényelmesebb vajúdási formát. A kórházi szüléseknek ezzel szemben két egymásnak ellentmondó igényt kell kielégíteniük - természetesnek kell lenniük, miközben orvosi beavatkozásokkal csökkentik a szövődmények kockázatát. Jó lenne, ha változtatnánk a hozzáálláson, támogatnánk a természetes hüvelyi szülést.

Az összefoglaló a The Cochrane Library aktuális számában jelent meg. Ez az újság tudományos összehasonlításokat közöl egyes orvosi tevékenységek eredményességéről.

A kismamák annak ellenére jó véleménnyel voltak az alternatív szülőszobáról, hogy 50-66 százalékukat vajúdás közben hagyományos szülőszobába kellett áthelyezni. Ennek oka egyrészt az volt, hogy a szülés nem haladt kellő ütemben vagy mégis fájdalomcsillapítást szerettek volna. A nőknek már az is jó érzést okoz, hogy megpróbálkozhatnak az alternatív szüléssel.

Ha szükség is van orvosi beavatkozásra, megvan a választás lehetősége, ami csökkenti a stresszt és a fájdalomérzetet. A nők többsége ma alternatív módon szeretne szülni, de szükség esetén az orvosi segítséget is igénybe kívánják venni. Sajnos azonban a kórházi gyakorlatot nagyon nehéz megváltoztatni.

Hodnett egy tanulságos ausztráliai esetet mesélt el. A személyzet elkezdte csökkenteni a szülés közbeni orvosi eszközök alkalmazását - mint például a folyamatos magzati szívhanghallgatást, mert akadályozta a nőket a szabad mozgásban, ráadásul megemelte a fölöslegesen elvégzett császármetszések számát is.

A szülészeten nemrégiben átalakító munkálatok zajlottak, barátságos szülőszobákat alakítottak ki, nagy kádakkal, szép bútorokkal és egy hosszú, padlószőnyeggel borított folyósóval. A CTG készülékeket ide helyezték, messze, ráadásul a szőnyegen nehéz volt őket húzni is. A folyamatos használat drámaian lecsökkent.

Forrás: Medipress

Kapcsolódó anyagok: Alvadásgátló kezelés a szülészeti gyakorlatban


Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Kellően biztonságosak az alternatív szülőszobák